Elhunyt Németh Gyula

Hazai – 2018. március 29., csütörtök | 14:18

Veres András győri megyéspüspök az egyházmegye papsága és a gyászoló rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Németh Gyula életének 82., papságának 58. évében, március 28-án, nagyszerdán szentségekkel megerősítve elhunyt.

Németh Gyula 1936. november 9-én született Szanyban, mélyen vallásos családban. Ilyen lelkülettel élte papi életét is: huszonöt éven át aktív lelkipásztorként, majd ugyanannyit püspökségi szolgálatban és öt évet nyugalmazottként. Az 1960. június 19-i papszentelést követően öt évig Bősárkányban, majd nyolc éven át a győr-belvárosi plébánián volt káplán, tizennyolc éven keresztül pedig a hegykői hívek plébánosa. 

1991-től 2011-ig püspöki irodaigazgatóként tevékenykedett. 1993-tól az Győri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója volt, közben pápai prelátussá és a székeskáptalan nagyprépostjává nevezték ki, 2011-től 2013-ig pedig püspöki helynökként szolgált. Hosszú éveken át tanított a Győri Hittudományi Főiskolán. Alapos felkészültség és precizitás jellemezte, amely szentbeszédeiben és főiskolai előadásaiban egyaránt megmutatkozott. Élete utolsó éveit a Győri Egyházmegyei Papi Otthonban töltötte.

Temetése április 6-án, a 11 órakor bemutatott szentmise után lesz a győri Nagyboldogasszony-székesegyház kanonoki kriptájában.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria