Elhunyt püspökeire emlékezett a Pécsi Egyházmegye

Hazai – 2019. április 18., csütörtök | 11:20

Minden évben április 12-én, Cserháti József egykori pécsi megyéspüspök halálának napján emlékeznek meg a hívek az egyházmegye korábbi püspökeinek életművéről. Idén Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök adott hálát Istennek elődeiért.

A székesegyház altemplomában szentmisét mutatott be a nyugalmazott főpásztor, majd a kriptában lucernáriumot tartott a hívekkel együtt.

Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök homíliájában kiemelte, hogy a föltámadottakra is emlékezik. „Mivel nemcsak halottakra gondolunk, hanem a feltámadtakra is, azokra, akik Jézussal együtt élnek, ezért a halottakért mondott misében a mennyei liturgia részesei akarunk lenni. Ez nem csak egy visszaemlékezés, amit minden történelemkönyvben elolvashatunk. Azzal a szolgálattal, amelyet ők végeztek, nemcsak ennek a világnak az értékeit szolgálták, hanem a szentségeken keresztül Jézus Krisztus, a Megváltó életében részesítették az embert. Ezért az ember a természetfölötti szentségi vonatkozásban emelődik fel az Istenhez, és ebben a felemelkedésben akarunk mindig részt venni” – fejtette ki a szónok.

„Amikor azt mondjuk, hogy mindenki Isten ítélőszéke elé áll, akkor nem szorongunk és félünk, mert Isten a negatívumot, a bűnt eltörli, ha megbánjuk, de a pozitívumot mindig meghagyja. Ezért Isten nem elítél minket, hanem megítél minket, és ugyanígy vallani akarjuk mindig, amit Lázár feltámasztásakor Márta is mondott, hogy »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia«. Ez a hit és ez a remény ad nekünk mindig távlatot és életet” – mondta Mayer Mihály.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria