Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak az Örökimádás templomban

Hazai – 2016. február 4., csütörtök | 22:41

Február 4-én, délután 17 órától Erdő Péter bíboros vezetésével elsőcsütörtöki szentségimádást tartottak a budapesti Örökimádás templomban, amelyet bíborosi szentmise követett. Erdő Péter szentbeszédében a cebui Eucharisztikus Világkongresszus mottóját állította a középpontba.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise keretében, amelyet a szentségimádással együtt papi és szerzetesi hivatásokért ajánlottak fel, Erdő Péter bíboros az irgalmasság szentévére utalva kifejezte örömét, hogy Ferenc pápa Budapestet kérte fel a 2020-ban tartandó világkongresszus megtartására. Mint elmondta, ez az irgalms Atya ajándéka nemzetünk számára.


Amint Erdő Péter szentbeszédében fogalmazott, mindannyiunk számára ajándék ez a lehetőség, majd az idei cebui találkozó szentírási mottójából merítve („Krisztus bennetek a dicsőség reménye” – Kol 1,24-29) a keresztény remény fogalmát járta körül.


A bíboros abból indult ki, hogy Jézus tanítványaiként nem egy elvont filozófiai eszmében hiszünk, hanem egy valóságos, hús-vér történelmi személyhez szeretnénk közelebb kerülni. Ugyanakkor maga Jézus az, aki bennünk szeretne élni az Eucharisztia által. Erdő Péter úgy fogalmazott, hogy az Eucharisztia bennünk, a szívünkben való lakozása a megszentelő kegyelem állapota, hiszen, ha Krisztus szeretetében élünk, az már magában hordozza az örökélet reményét.


A személyes perspektíván túl azonban a bíboros felhívta a figyelmet a közösség jelentőségére is. Az, hogy az Eucharisztia „bennünk van”, azt is jelenti, hogy közöttünk, azaz a keresztény közösségben. Az Eucharisztia ünneplése tehát mindig közösséget teremt, amelyben Isten jelenlétét tapasztalhatjuk meg. Nem másról van szó tehát, fogalmazott a bíboros, mint Isten dicsőségének jelenlétéről az Eucharisztiában. Általa az Ő isteni életének gazdagságából részesülünk.


Az Eucharisztikus Világkongresszus mottója a remény mellett a hitről is szól, amelyek tulajdonképpen egyazon valóságról beszélnek. Erdő Péter kiemelte, hogy fontos tanúságot tennünk saját, személyes hitünkről és reményünkről.


A keresztény remény (és ezáltal a hit) azonban túlmutat a földi és anyagi javakon, célokon. A keresztény remény az örökéletre mutat, így kapcsolódik az Eucharisztiához, amelyben már itt a földön elővételezhetjük az örökkévalóságot.


Szentbeszédének zárásában Erdő Péter ismét a 2020-ban megrendezésre kerülő budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra utalt, amely az egész magyar egyház és nemzet számára nemcsak a kultúránkban való elmélyülést és megerősödést, hanem a hitben való megújulás lehetőségét is kínálja.


A szentmise után rövid filmet vettítettek a cebui Eucharisztikus Világkongresszusról, bemutatva a különböző vallási és kulturális programokat.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria