Emberi igyekezetből, a gondviselés erejével – Jubileumot ünnepelt az újpalotai közösség

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Közel négy évtizedet várt Budapest-Újpalota lakossága az 1970-es évek elején létrejött mintalakótelep templomának megépítésére. A terület egyházilag Pestújhelyhez tartozott. Márton Mihály plébános – meghallva a hívek igényét – szorgalmazta a templomépítést. Az emberek már régóta gyűjtöttek arra, hogy templomuk épülhessen. 1993-ben született meg először az elhatározás, de még jó tíz évet kellett várni a megvalósulásra. Az itt élők, az egyházmegye és az önkormányzat összefogásával kezdődött meg 2006-ban az építkezés.

Az alapkőletételt 2006-ban Erdő Péter bíborossal ünnepelte a közösség; 2008. december 19-én szólaltak meg a templom harangjai, és december 27-én Erdő Péter mint főcelebráns szentelte fel az elkészült épületet Urunk színeváltozása és Boldog Salkaházi Sára tiszteletére, Bábel Balázs érsek, Udvardy György és Székely János – akkor még esztergom-budapesti segédpüspökök – koncelebrálásával. 

Az újpalotai toronyházak és sávházak ölelésében az egyik oldalról, a kisvárosi kertes házakkal a másik oldalról épült fel a városrész egykori elhagyatott, kutyafuttatós helyén a Kruppa Gábor tervező alkotta templom és közösségi ház. A tízemeletesek között szerénynek tűnhet a templom hat emelet magas épülete, mégis monumentális hatású a kisvárosi és a panelos övezet határán.

Repcsik Gyula plébános a felszenteléskor azt az igényt fogalmazta meg, az épülő templom és plébánia hivatása a közösségformálás: a mintegy 40 ezres lélekszámú lakótelepen, ahol az elszegényedés, az elöregedés és az atomizálódás kifejezetten kiáltó, közösségi teret teremteni – ez a missziónk.

Az építész nemcsak közösségi tereket hozott létre – több, egybenyitható, különböző méretű terem, tágas közteret biztosító udvar – de számos megoldással hangsúlyozta Isten házának nyitottságát, fénnyel telítettségét, befogadókészségét.

A tizedik évfordulóra megtelt a templom nagy belső tere. Ünnepelni jött a közösség. Erdő Péter főcelebráns mellett az oltár körül koncelebrált Repcsik Gyula plébános és számos paptestvér.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

* * *

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Nagy örömmel ünnepeljük, hogy tíz éve szentelhettük fel Boldog Salkaházi Sára tiszteletére ezt az új templomot. Öröm látni, hogy a hívő közösség magáénak érzi ezt a szent helyet. Öröm megtapasztalni, hogy ez az épület valóban az imádság háza lett. Mert amikor katolikus templomot szentelünk, amikor ide eljövünk, mindig eszünkbe jut az utolsó vacsora helye, az a bizonyos emeleti terem, ahol Jézus először mondta a megtört kenyérre: „vegyétek és egyétek, ez az én testem”. De tudjuk azt is, hogy templomaink nemcsak egy tucat emberből álló asztaltársaság befogadására épülnek, hanem arra is, hogy bennük végezzük a nyilvános, hivatalos, ünnepélyes istentiszteletet. A keresztény templom ugyanis a jeruzsálemi templomnak is utóda. Ott mutatták be az áldozatokat az egész népért. Jézus kereszthalála pedig valódi engesztelő áldozat volt. Ha az utolsó vacsora válik jelenvalóvá a szentmisében, akkor súlyuk van azoknak a jézusi szavaknak is, amelyek a kenyér és a bor felett elhangzanak: „ez az én testem, amely értetek adatik”; „Ez az én vérem, amely kiontatik a bűnök bocsánatára”. Tehát Jézus nem egyszerűen testét és vérét adja nekünk, hanem áldozatul bemutatott testét és vérét. Templomaink tehát a jeruzsálemi templomnak is utódai, mert ez az egyetlen és végtelen értékű áldozat, amely minden más helyébe lép.

2. A mai evangéliumban Jézus kiűzi a kufárokat a templomból. Mikor pedig kérdőre vonják, hogy mi jogon teszi, ezt válaszolja: „Bontsátok le ezt a templomot és én harmadnapra felépítem” (Jn 2,19). A jeruzsálemi templom épületét titokzatos sejtelmek és jövendölések övezték. Már a szent sátorról úgy tartották, hogy emberi munka, de Isten műve is , sőt a szent helyet, amely majd a választott nép otthona és szentélye lesz, maga az Úr készítette. „Ezt a helyet, Uram, te tetted lakóhelyeddé, ezt a szentélyt, Uram, a te kezed készítette” – olvassuk a Kivonulás könyvében (Kiv 15,17). Jóval később Zakariás prófétánál már a templom helyreállításáról van szó. De aki az újjáépítés feladatát kapja Istentől, egyfajta prófétai távlatban jelenik meg: „Íme a férfi, akinek ’Sarj’ a neve, mert ahol áll, ott sarjadni fog valami. Ő fogja helyreállítani az Úr szentélyét” (Zak 6,12–13). A Sarj pedig Messiás elnevezése (vö. Jer 23,5). Ezt a Sarjat (Nécér) fedezik fel a tanítványok a Názáreti Jézusban, mert a názáreti szó (nocri) hangzása egybeesik ezzel az ősi messiási címmel, Máté evangéliumában ugyanis ezt olvashatjuk: „Názáret városában telepedett le. Így beteljesedett a próféták jövendölése: názáretinek fogják hívni” (Mt 2,23). Nem véletlen, hogy éppen a templom romba döntésének az összefüggésében Szent István első vértanút azzal vádolják a főtanács előtt, hogy azt mondta: „a Názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet” (ApCsel 6,14). Tehát a templomot újjáépítő Sarj prófétai képe és Jézus Názáretinek nevezése a legfontosabb és legérzékenyebb kérdést érinti. Azt a kérdést, Jézus-e a Messiás. A hívő zsidóság körében ma is elterjedt az a felfogás, hogy a jeruzsálemi templomot majd a Messiás fogja felépíteni. János evangéliumában a feltámadás fényében a kijelentés új értelmet kap. Az evangélista megjegyzi, hogy Jézus saját testének templomáról beszélt (Jn 2,21).

3. És valóban az Újszövetség az Egyházat nevezi Krisztus testének és egyben lelki háznak, vagyis Isten templomának. Templomainknak tehát titokzatos értéke van, de ez az érték nem csupán a falakban, hanem az ott egybegyűlő közösségben is rejlik. Diocletianus császár keresztényüldözése alatt, mely az egész Római Birodalomra kiterjedt, elkobozták és lerombolták a keresztény templomokat. Így akarták kitörölni a köztudatból a kereszténység jelenlétét. Így akarták megakadályozni, hogy az egyházi közösség egybegyűljön. Öröm volt látni az előző évtizedekben, hogy a volt Szovjetunió területén, Albániában és másutt visszaadták a templomokat, sőt újakat is építettek. Ez a templom nem lerombolt régi épület helyén áll, ennek a kerületnek a tervezésekor már eleve kihagyták a templomot. De változtak az idők, változott az itt élő emberi közösség. Lehetőség nyílt arra, hogy tíz évvel ezelőtt az önkormányzattól kapott területen ez a templom felépülhessen. Ezt a templomot is az emberi igyekezet és maga a Mindenható építette. A Gondviselés teremtette meg a lehetőségeket. Isten oltotta a vágyat az itt lakók szívébe, hogy saját templomuk legyen.

4. A Gondviselés mutatja meg mai feladatainkat is. Mikor Boldog Salkaházi Sára Krisztusnak ajánlotta egész életét, hamarosan úgy hozta az idő, hogy az üldözöttekben kellett meglátnia az Üdvözítő arcát. „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek” – mondta Jézus. És Sára testvér megtette, ami tőle telt. Adott szállást, élelmet, búvóhelyet. A nagy szembesítés pillanatában pedig tudatosan vállalt szeretetből odaadta az életét. És aztán csend következett. Hosszú, évtizedekig tartó hallgatás. Végül azonban, ami a rejtekben történt, nyilvánosságra került. 2006-ban itt, Budapesten megtörténhetett Sára testvér boldoggá avatása egy felejthetetlen estén, amely az emlékezet megtisztításának, a hitnek és a szeretetnek az ünnepélyes pillanata volt.

5. Amikor ma a Boldog Salkaházi Sára tiszteletére szentelt templomba eljövünk, kérjük a Gondviselő Istent, mutassa meg nekünk is életünk minden napján, hogy mivel fejezhetjük ki szeretetünket iránta és a rászoruló emberek iránt. Adja meg az erőt, hogy amit felismertünk, azt teljes szívvel, halogatás nélkül meg is tehessük.

Boldog Salkaházi Sára, könyörögj értünk! Ámen

* * *

Az ünneplés a szentmise után a közösségi termekben szeretetvendégséggel folytatódott. Repcsik Gyula plébánossal az eltelt tíz évről beszélgettünk.

A kezdeti cél, hogy a templom nemcsak plébánia, hanem egyben közösségi ház is, megvalósult – mutatott rá a plébános a legutóbbi programjaikat felelevenítve, a kulturális triduumot, a játékesteket, koncerteket, irodalmi délutánt. A plébánia számos közösség otthona. Aktív a Szent Pióról elnevezett karitászcsoport, a férfi és a női kör, stabilan működik az ifjúsági közösség, a szentmiséken szolgáló két énekkar. Gyula atya szóba hozza a nehézségeket is: a lakótelep a legtöbb fiatal család számára átmeneti lakhatás, hosszú távon  nem tekintik perspektívának. Amint lehet, elköltöznek ezekből a kényelmes, de személytelen lakásokból. Legfontosabbnak a plébános a személyes megszólítást, a személyre szabott figyelmet tartja, s ez az, aminek gyümölcse az a jó hangulatú közösség, mely betölti a szentelés jubileumának napján a termeket.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír