Emberi jövő és keresztény reménység – Szabó Ferenc SJ előadás-sorozatot indított a Párbeszéd Házában

Megszentelt élet – 2017. február 10., péntek | 15:03

„Emberi jövő és keresztény reménység” címmel tart négyrészes előadás-sorozatot a Párbeszéd Házában Szabó Ferenc jezsuita teológus, költő. Az első alkalmat február 8-án, szerdán tartották.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megrendítő történeti események, katasztrófák, újabban egy atomháború fenyegetése... de egyáltalán, a modern tudomány hihetetlen gyors fejlődése is felveti a kérdést: Milyen jövő vár az emberiségre? Hová vezet a technikai fejlődés etika nélkül, meddig tarthatja kezében a világfejlődést a hatalmára büszke posztmodern ember? – e kérdéseket fogalmazta meg az est során Szabó Ferenc jezsuita.

Az előadó felidézte, hogy az elmúlt év végén Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó egykori elnöke figyelmeztetett: a politikusok és a katonai vezetők egyre harcosabb nyilatkozatokat tesznek, miközben a védelmi katonai doktrínák is egyre veszélyesebbek lesznek. A világ vezetőinek az ENSZ-ben kellene megállapodniuk az új nukleáris fenyegetés elhárításának módjáról.

Gorbacsov figyelmeztetése egy nappal azután hangzott el, hogy a világra leselkedő veszély nagyságát szimbolizáló „Végítélet Óráján” az éjfélhez harminc másodperccel közelebb állították a mutatókat. „Nőtt annak a veszélye, hogy engedélyezetlen, nem szándékos nukleáris csapásváltás alakuljon ki az USA és Oroszország között” – indokolták döntésüket az órát állító tudósok. (A Végítélet vagy Ítéletnap Óráját 1947-ben hozta létre az atomfegyverek miatt aggódó tudósok csoportja. Mára az óra állását nemcsak a nukleáris veszély, hanem a klímaváltozás, a biotechnológiai és mesterséges intelligencia változásai is módosítják. Eddig az óra 1953-ban állt legközelebb éjfélhez, akkor két perc választotta el a világot a végtől. Ugyanis ekkor döntött úgy az amerikai hadsereg, hogy hozzáadja arzenáljához a hidrogénbombát.)

Napjainkban egy másik jelenség is világvége-hangulatot kelt, közelebbről fenyeget bennünket: migránsok tömegei árasztják el Európát – folytatta Szabó Ferenc. – E történelmi fordulat a népvándorlás korát idézi pusztításaival, amely Szent Ágostont is megrendítette az 5. század elején. A hívők, Ferenc pápával, a Gondviselés szándékait fürkészik és az idők jelének tekintik a történéseket.

A jezsuita előadó teológusként elemezte a migránsjelenséget. Emlékeztetett rá, hogy 410. augusztus 24-én Alarik vizigót király harcosai elfoglalták és kifosztották Rómát. A barbárok betörése az örök városba arra sarkallta Szent Ágostont, hogy megírja De civitate Dei (Isten városa) című történelemteológiai művét, melyben bibliai, történeti, filozófiai és irodalmi elemzésekkel bontja ki azt a tételt, hogy a két „civitas” – Isten városa és a sátán városa – a jelen világban elválaszthatatlanul együtt létezik, noha eltérő az eredetük és más lesz a végső sorsuk is. Szent Ágoston megfogalmazza a két szeretet tanát: „Két civitast alkotott a két szeretet: a földit, az Isten megvetéséig eljutó önszeretet, és a mennyeit, az önmegvetésig elérkező istenszeretet.” Az Isten és sátán „városa”, az igazság és a hazugság, a hit és a hitetlenség, a hűség és hűtlenség „városa” között folyik a harc a történelem során. Amíg a világ fennáll, e két város polgárai mégis valamiféle egymásrautaltságban élnek. Teljesen nem lehet szétválasztani a kettő polgárait. A „két város” alapmeglátása vitathatatlan: a jó és a rossz, a igazság és a hazugság, a szeretet és az önzés küzdelme végigvonul a történelmen.

Szabó Ferenc tényként állapította meg, hogy a Bibliától a középkorban kibontakozott millenarizmuson át az újkori utópiákig és szektákig a történelem értelme, az emberiség jövője, végső kimenetele (utolsó ítélet) mindig foglakoztatta a gondolkodó lényeket. A mai posztmodern világ célvesztettsége, a hagyományos értékeket és intézményeket megkérdőjelező, feloldó, „likvid” világnézete is kihívás, hogy keressük az emberi reménység indokait. A Jelenések könyvében olvasható „ezeréves birodalom” (vö. 20,1–6) eszméje elbűvölte az embereket, de sok szerencsétlenséget is okozott. Az „ezeréves birodalom”-nak számtalan értelmezése született a történelem során egészen a mai szektákig. A keresztények békebirodalmat vártak, a rómaiak aranykort, a modern emberek a történelem végét. Az üdvtörténeti millenarizmus szekularizált formája a modern haladáshit (a marxi messianizmus) és az újkori utópiák.

A jezsuita szerzetes kiemelten foglalkozott  a New Age-jelenséggel, amely egy bizonyos filozófiai világnézet az egyénről és a mindenségről, a világ (a kozmosz és az emberek) fejlődéséről. Mondhatni pótvallás, amely isteni energia processzusáról szól: beépít bizonyos elemeket a keleti vallásokból és mítoszokból, és keresi a személyen túli tapasztalatot. Szabó Ferenc figyelmeztetett: a mai szellemi zűrzavarban, a szellemi pluralizmus és a különféle ideológiák, mozgalmak, hamis reményekkel kecsegtető utópiák idején a keresztény hívőknek ébereknek kell lenniük: szükség van a „szellemek megkülönböztetésére”, amit Szent Pál (1Kor 12,10) nyomán Loyolai Szent Ignác is ajánl a Lelkigyakorlatokban.

Az üdvöt és gyógyulást, evilági megváltást ígérő pótvallásokban és tudományos köntösben jelentkező mágikus vagy okkult tanokban, jelenségekben meg kell látnunk a hamisságot, a félrevezető hiedelmeket vagy egyenesen szemfényvesztő varázslatokat, de azt is észre kell vennünk, hogy van bennük néha pozitív mozzanat is, illetve feltárják az emberi szellem és szív Isten iránti vágyát, és bizonyos új vallások esetleg elvezethetnek a transzcendencia küszöbéhez – mutatott rá az előadó.

Majd felhívta a figyelmet a Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című vatikáni kiadványra, amely pontosan megfogalmazza, miben tér el a New Age mozgalom a keresztény hittől. „Arra próbáljuk rávenni az olvasót, hogy vessen számot azzal, ahogyan a New Age-vallásosság megcélozza a mai ember spirituális éhségét. Fel kell ismernünk: a New Age-vallásosság részben azért gyakorol lenyűgöző vonzást egyes keresztényekre, mert saját keresztény közösségeikben nem figyeltek eléggé azokra a témákra, amelyek pedig valójában megvannak a katolikus hit egészében. Ilyenek például: az ember lelki életének fontossága és ennek az élet egészébe történő integrálása, az élet értelmének keresése, az ember és a teremtés kapcsolata, a személyes és társadalmi átalakulás utáni vágy és az emberiség racionalista és materialista szemléletének elutasítása.”

Előadása befejező részében Szabó Ferenc visszatért a migránskérdésre, és idézte Ferenc pápát, aki az elvándorlók/menekültek idei világnapjára szánt üzenetében leszögezte: „Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a migráció jelensége elválaszthatatlan az üdvösség történelmétől, sőt, ennek részét képezi. A jelenség ugyanis kapcsolatban áll Isten parancsával: »A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén« (Kiv 22,20); »Szeressétek (tehát ti is) a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén« (MTörv 10,19). A migráció jelensége az idők jele, egy olyan jel, amely az isteni gondviselés művéről beszél a történelemben és az emberi közösségben, miközben az emberiség egységére utal. Az Egyház egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a migrációs problematikát, sem a vele kapcsolatos gyakori drámákat és tragédiákat, még kevésbé azokat a nehézségeket, amelyek a vándorlók méltó befogadásával járnak együtt. Mégis arra bátorít, hogy e jelenségekben is ismerjük fel Isten tervét, abban a biztos meggyőződésben, hogy a keresztények közösségében senki sem idegen és ez a közösség magához ölel mindenkit: »Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből« (Jel 7,9). Mindenki értékes ember, az emberek értékesebbek a tárgyi dolgoknál, sőt, minden intézmény értékét aszerint ítélik meg, hogy miként bánik az élettel és az ember személyi méltóságával.”

Szabó Ferenc a szentatya Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából vett idézettel zárta előadását: „Menjünk ki, menjünk ki, hogy felajánljuk mindenkinek Jézus Krisztus életét.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria