Én csak tanulóvezető vagyok – Budapesten is bemutatták Varga László püspök legújabb kötetét

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelenteket Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője köszöntötte. Mint elmondta, a nemrég megtartott lengyelországi lednicai ifjúsági találkozón minden fiatal kapott egy tükröt. A résztvevők először nem értették, hogy miért, ám aztán látták, hogy a tükrökbe Jézus arca volt belegravírozva. Elsőre talán úgy tűnik, hogy ez a könyv Varga László püspökről mesél majd, ám elolvasva kiderül, hogy sokkal többet ad: lehetőséget nyújt számunkra, hogy rajta keresztül Istenhez jussunk közelebb.

A kötetről Versegi Beáta nővér osztotta meg gondolatait. „Ha kezembe veszek egy könyvet, szeretem tudni, hogy mire számíthatok. A fejezetek címéből nem látszott rögtön, hogy honnan hova fogunk jutni.” Először fellapozva úgy tűnik, hogy két ember beszélgetésébe csöppenünk bele. A kérdéseknek van súlya, hiszen a beszélgetőpartner érezhetően tapasztalt ember. Hittel kérdez, ugyanakkor megjelennek benne a kereső ember felvetései is. Az pedig, aki válaszol, olyasvalaki, akinek egyszer a „bőre alá bújt Isten. Laci atya beszél istenkereséséről, hitéről, küzdelmeiről. Ugyanakkor nem akart nekem semmit eladni, nincs benne semmi propaganda ízű felvetés.”

A könyvet tovább olvasva Versegi Beáta számára kiderült, hogy a beszélgetők egy úton járnak, méghozzá egy „emmauszi úton”, nekünk pedig lehetőségünk van arra, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Vagyis a könyvet lapozgatva sok mély felismeréshez juthatunk. Az első a kapcsolat fontossága, mely a jelenlétből fakad. Őszintének kell lennünk önmagunkhoz, minden élethelyzetben, még akkor is, ha sokszor úgy tűnik, hogy ezzel provokáljuk az Istent. Ha képesek vagyunk ezt megtenni, akkor Ő biztosan válaszolni fog nekünk.

Az életút kibontakozása során világossá válik, hogy Isten az egész embert szólítja meg. A köteten végighúzódik a szent és a hétköznapi valóság egysége. Az egyik oldalon ezt olvashatjuk: „Isten mindig itt van közöttünk, és állandóan szembesülnöm kell egy nálam sokkal nagyobb szeretettel, ami soha nem aláz meg, hanem mindig felemel. Az igazságot ki kell mondanom, de nem mindegy, hogyan. Be kell látnom, hogy soha nem vagyok kész, folyamatosan növekednem kell a szeretetben, és állandóan szembesülnöm azzal, hogy hol tartok. A szívem, a gondolataim, az érzéseim világosan megmutatják ezt.” A szív, a gondolatok és az érzések jelzik, hogy hol tartunk a szeretetben. Ezt mindegyikünk megtanulhatja.

A szentmiséről is sokszor tesz említést a könyv: „Ez nem fegyverszünet, nem meditációs kurzus, nem is kompromisszum a világ hatalmasságai között, hanem az áldozatból megszületett béke. Valaki most is, ezen a misén is áldozattá vált szeretetből, és odaadta magát nekem. Valódi és tartós béke csak akkor lesz, ha mi magunk is hajlandóak vagyunk szeretetáldozattá válni másokért.” Ez az egység, a lelkület, a megélt tapasztalat és a szentmisében ünnepelt valóság egysége rajzolódik ki a kötetből.

„Beáta nővér említette, hogy a »tutit« kereste a könyvben. Én magam úgy érzem, hogy egyetlen alap van, amit a hitvallásban megvallunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok mindenben nem mondhatjuk meg a biztosat. Laci atya sem így állt hozzá, vagyis nem mondta meg az élet titkos receptjét” – mondta a kötet társszerzője, Bodnár Dániel. Sokan talán úgy érzik, hogy birtokában vannak a teljes igazságnak. Isten azonban nem így működik, mindenkit a maga útján vezet. „Laci atya ugyanakkor képes arra, hogy minden rábeszélés nélkül legyen meggyőző.”

„Egy tanulóvezető hogy tudná megmondani, mi a »tuti«, én pedig úgy érzem, hogy életem végéig az leszek, hiszen ha nem ülök le a Mester lábaihoz, akkor az a veszély fenyeget, hogy én leszek a mester, akkor pedig baj lesz” – csatlakozott a beszélgetéshez Varga László kaposvári megyéspüspök. „A Szentlélek kíváncsi rám, kíváncsi arra, hogy ki vagyok.” Varga László arról is beszélt, hogy a Szentháromsággal való kapcsolat élete legszebb – máig tartó – élménye. A legtöbbet azoktól tanulta, akik tanácsért fordultak hozzá, akiknek a lelki vezetője lehetett. Az első lelkigyakorlatot sorkatonaként tartotta. Azért, mert egy társa azt mondta, hogy neki ez a hivatása. Hat embernek beszélt boldogságról. „Talán nem mondtam rossz dolgokat, mert nem mentek el. Úgy érzem, hogy a Jóisten egy forrás elé helyezett, az Oltáriszentség elé, és aki szeretné, annak adok ebből az »élő vízből«. Egyszer a központi szemináriumban tartottam egy lelkigyakorlatot. Utána odajött valaki, aki azt mondta, hogy a professzorok hat éve nyomják a gázt, te most idejöttél, és a hit kuplungját ráengedted a járó motorra. Nem akarok senkire semmit ráerőltetni, én csak a hit gyakorlati oldalát szeretném megmutatni” – fejezte be gondolatait Varga László püspök.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír