Erdő Péter elsőszombati szentmisét mutatott be Budapesten

Hazai – 2017. március 7., kedd | 17:53

Erdő Péter bíboros, prímás, érsek az előző évekhez hasonlóan a magyar ifjúságért és a családokért imádkozik és mutat be szentmisét az év elsőszombatjain az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye különböző templomaiban. Március 4-én a józsefvárosi Szent Rókus-templomban celebrált szentmisét.

A főpásztor a szentmise előtt a hívekkel együtt mondta el a rózsafüzért a fővárosiak által Rókus-kápolnaként ismert templomban.

Szentbeszédében Máté evangéliumán keresztül idézte fel Jézus útját a pusztába, ahol az Ószövetség népe annak idején aranyborjút készített, mert nem győzték kivárni, amíg Mózes visszatér a Sínai-hegyről. Ebben a pusztában kezdte újra Jézus, amit Ádám elrontott. Itt kísértette meg a Sátán a Megváltót több alkalommal. Jézus azonban nem hallgatott a kísértő szóra, és újrakezdte az emberiség történelmét – mutatott rá Erdő Péter. – Jézus ekkor kezdte nyilvános pályafutását, és megmutatta az emberiségnek: képes megbocsátani az embereknek és visszairányítani őket a helyes útra.

A főpásztor szentbeszédében azt kérte a jelenlévőktől, hogy a bűnbánat révén elnyerve az igaz bocsánatot próbáljanak meg ők is nemet mondani a kísértésre, megmaradni Isten akaratának útján, valamint kibékülni egymással és az egész teremtett világgal.

Homíliájának végén Erdő Péter megemlékezett a vértanú püspök, boldog Meszlényi Zoltán emléknapjáról. A főegyházmegye segédpüspökét hatvanhat éve éppen ezen a napon, 1951. március 4-én érte a halál a kistarcsai internálótáborban rámért szenvedések következtében.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria