Erdő Péter Esztergomban mutatott be szentmisét hamvazószerdán

Hazai – 2017. március 1., szerda | 20:25

Erdő Péter bíboros, prímás ünnepi szentmisét celebrált hamvazószerdán, március 1-jén az esztergomi bazilikában. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Hamvazószerda van. A mai nappal kezdődik a nagyböjt bűnbánati ideje. A régi Egyházban a nyilvános vezeklés is nagyböjt elején kezdődött. Ekkor szórták meg fejüket a bűnbánat és a gyász jeleként hamuval a vezeklők sorába lépő hívek. Később a nyilvános penitencia helyét elfoglalta a fülgyónás, a böjti időt bevezető hamvazkodás pedig minden hívő közös szokása lett. Rendjén is van ez így, mert a húsvét titkának megünneplése különleges találkozás a feltámadt Krisztussal. Ennek a találkozásnak az útját pedig a bűnbánat készíti elő. Isten végtelenül tökéletes és sugárzóan gazdag. Ha az esendő ember közeledni akar hozzá, meg kell tisztulnia. Tudták ezt a régiek is. Tudták az ószövetségi igazak. Tudta Keresztelő János is, aki a Messiás közeledésének hirdetésekor bűnbánatra szólította fel az embereket. Sőt, a bűnbánat jeleként alámerítkezéssel, kereszteléssel is kifejezte, hogy megújulásra van szükség. Maga Jézus is, nyilvános működésének kezdetén azt hirdette: „Beteljesedett az idő és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Keresztelő János pedig nem elégszik meg a bűnbánatra való felszólítással, hanem azt is kívánja, hogy teremjük a bűnbánat méltó gyümölcsét (vö. Mt 3,8).

2. Ezzel pedig elérkeztünk a bűnbánat cselekedeteinek ősi felsorolásához. Mert a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg. Mi a saját tetteinkkel nem vásárolhatjuk meg, a saját erőnkből nem érdemelhetjük ki Isten irgalmát. A megszentelő kegyelem, vagyis a teljes lelki megtisztulás Isten ingyenes ajándéka. De Isten ajándékozó szeretete kötelez minket, vagyis a bűnbánat méltó gyümölcseit kell teremnünk. Ezeket már az Ószövetség is, főként pedig maga Jézus Krisztus a ma felolvasott evangéliumi részletben három nagy csoportra osztja. Szól az adakozásról, az imádságról és a böjtről. Mind a három jócselekedet esetében felhívja azonban a figyelmet egy nagy kísértésre, egy súlyos hiba lehetőségére. Ez pedig a hiúság. Ahogyan Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetében is hangsúlyozza, fennáll a veszély, hogy az ember személyiségét „látszatokban jeleníti meg, abban, hogy másoknak megmutatja, mi mindent engedhet meg magának. Ám a látszat a belső üresség álarca”, így az ember élete a külsőségek rabjává válhat, létünk középpontja a legfelszínesebb és legátmenetibb síkra kerülhet (vö. Evangelii gaudium 62).

Így válik világossá, hogy Jézus egyszerre bátorít minket a bűnbánat tetteire, az adakozásra, az imádságra és a böjtre, és bírálja ugyanakkor azokat, akik nyilvánosan, az emberek elismerését hajszolva mutogatják nagylelkűségüket és vallásosságukat.

3. Bűnbánati idő tehát a nagyböjt, és ezt Egyházunk is komolyan veszi. Az évi szentgyónás kötelességét ebben az időben teljesítjük, hiszen a szentáldozás kitüntetett és legfontosabb alkalma is a húsvét ideje. Nem véletlenül írta elő a IV. Lateráni Zsinat 1215-ben az évi szentgyónást és a húsvéti szentáldozást. Ezzel alkalmazta a régi vezeklési rendnek a liturgikus évhez kapcsolódó ritmusát a személyes és titkos gyónás újabb gyakorlatához. Nyilván nem azt akarta ezzel mondani, hogy a legjobb, ha évente csupán egyszer áldozunk, hanem a bűnbánattartás közösségi és liturgikus jellegét is meg akarta őrizni az egyéni gyónás mellett. Hogy a régi vezeklési rend nyomaiban egészen a XX. századig tovább élt, azt mutatja a római lateráni bazilikában a pentitenciárius presbiter széke, vagyis annak a papnak a kiemelt ülőhelye, aki a böjt elején jelképesen kiszabta a vezeklést, amit a böjt végén majd a feloldozás követett. Persze ez az utóbbi évszázadokban már nem szentgyónás volt, hanem csak egy jelképes gesztus. Az ezzel megbízott pap már nem rótt ki konkrét feladatokat, de mindenkinek a fejét megérintette egy bottal, jelezve a bűnbánati időszak kezdetét.

4. Egyházunk életében ma sokszor fölmerül a kérdés, hogy miért hallunk olyan keveset a katolikus segélyszervezetek működéséről, a katolikus hívek adakozásáról és emberbaráti akcióiról. Ennek több oka lehet. Lehet a tömegtájékoztatási eszközök érdeklődésének hiánya. Egyesek azt is mondják, hogy mi magunk úgymond ügyetlenül kommunikálunk, nem fordítunk az adományokból megfelelő összeget akcióink népszerűsítésére. Ugyanakkor püspöki karunk minden évben többször is hirdet akciót szegények megsegítésére, nem csak a Szent Erzsébet napi országos gyűjtés formájában, hanem rendkívüli akciók keretében is. Nagyböjtben pedig tartós élelmiszert gyűjtünk, amit a hívek plébániájukra hoznak, plébániai és egyházmegyei karitászaink pedig elosztanak a rászorulók között.

5. Ez a feladat jóval több, mint bizonyos mennyiségű élelmiszer eljuttatása, mivel emberi kapcsolatot teremt a helyi egyházi közösség és a segítségre szorulók között. Ha a bűn vakká és érzéketlenné teszi az embert, a segítő szeretet és a helyes bűnbánat megnyitja a szemünket. Nem csak a másik ember bizonyos szükségleteit vesszük észre, hanem fölfedezzük azt is, hogy a másik ember ajándék. A személyéhez találjuk meg az utat. Miközben felszólítunk az adakozásra, mindig szemünk előtt tartjuk Jézus figyelmeztetését, hogy nem magunkban tetszelegve, magunk előtt kürtölve kell a jót tenni, hanem Isten színe előtt, aki látja minden igyekezetünket. Ugyanez a helyzet a böjttel és az imádsággal is. Van közösségi és liturgikus böjt, van közösségi és nyilvános istentisztelet, de az Isten iránti személyes szeretet legmélyebb imája végső soron Isten és az imádkozó ember titka marad. Így válik a nagyböjt az értékesebb élet keresésének szent idejévé.

Ezzel a bűnbánattal és ezzel a megújuló szeretettel kezdjük el az idén a nagyböjti készület idejét, és készüljünk a feltámadt Krisztussal való találkozásra! Ámen.                         

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Nemes Zsuzsanna

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria