Erdő Péter megáldotta a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia épületét

Hazai – 2018. november 18., vasárnap | 18:24

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét Budapesten, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúünnepén, november 18-án. Ezt követően megáldotta a plébánia felújított épületét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter bíboros a híveket köszöntve emlékeztetett arra, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet élete a segítő szeretet példaképe az egész világon. Külön köszöntötte a Katolikus Karitász munkatársait, akik tevékenységükben ezt a segítő szeretet szolgálják.

A plébánia nemcsak épület, hanem közösség, azon Krisztus-hívők közössége, akik egy területen élnek – mondta a főpásztor. – Ez a közösség az oltár körül gyűlik össze, találkozva Krisztus személyével, de a templom falain kívül is egybetartozik.

Az eucharisztikus világkongresszus üzenete is ez, jelmondata is erre utal: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). A kegyelemnek és a szeretetnek a forrása ugyanis az Eucharisztiából árad, de túllép a templom falain, és rajtunk keresztül kiterjed a körülöttünk lévő világra is.

A szentmisén felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét arról az országos gyűjtésről, melyet november 25-én, Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a jótékony szeretet szentjének ünnepéhez kapcsolódva rendeznek a Katolikus Karitász javára.

Ezt követően a főpásztor megáldotta a Szent Erzsébet-kenyereket.

Erdő Péter bíboros a szentmise után a közösség tagjainak jelenlétében megáldotta a felújított plébánia épületét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy „minden építkezés azért mozdítja meg az anyagot, mert a Lélek szeretne valamit”.

Budapesten száz évvel ezelőtt a plébániai közösségek számára nagy áldozatokkal közösségi házakat építettek azért, hogy a hívek a templomon kívül is találkozhassanak egymással. A szocializmus idején ugyanilyen buzgalommal vették el ezeket az épületeket. „Napjainkban is azon igyekszünk, hogy újból megteremtsük azokat a tereket, ahol a közösség hitben és szeretetben találkozhat egymással” – emelte ki a főpásztor.

Mint azt Varga Zoltán plébános elmondta, ez a nap azért is különleges, mert a felépítést követően a plébániát 1881. november 18-án áldották meg. Az átalakítás lehetősége a 2013-as főpásztori vizitáció alkalmával merült fel. Mivel ez egy műemlék épület, ezért a tervezés és az engedélyezési eljárás is tovább tartott a szokásosnál.

A felújítást egy évvel ezelőtt kezdték meg. Erre azért is szükség volt, mert a hatvanas évek óta átfogó renoválás nem történt az épületben – a gépészet és a villamos hálózat is nagyon rossz állapotban volt már.

Az átalakítás célja ezen kívül az volt, hogy a sok kis helyiségből álló plébánián nagyobb közösségi tereket hozzanak létre. Egy közösség számára fontos, hogy legyen egy épület, ahol tagjai találkozhatnak egymással, a falakat élettel – gyerekekkel, családokkal, idősekkel és fiatalokkal – kell megtölteni.

Ez az élet az evangéliumból fakad, ezt élte Szent Erzsébet is, akinek működése példa számunkra ma is.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria