Erdő Péter megáldotta a máriaremetei plébánia felújított épületét

Hazai – 2018. november 19., hétfő | 10:50

Plébániaépülete felújítását ünnepelte a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika közössége. November 18-án Erdő Péter bíboros áldotta meg az egyházközség otthonát.


KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Aprócska ünneplő közösség állt a máriaremetei kegytemplom kertjében, a lombjukat vesztett óriás vadgesztenyefák ölelésében a plébániaépület előtt. Az őszi alkonyat csendjében gyűltek össze egyházközségi otthonuk felújítását ünnepelni. Erdő Péter bíborost, prímást várták.

A plébániai közösség tagjai mellett a közélet képviselői is jelen voltak az épület megáldásán, köztük Varga Mihály pénzügyminiszter, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Láng Zsolt, a kerület polgármestere, az önkormányzat számos képviselője.

Esterházy László esperes-plébános köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, összefogásnak köszönhetően sikerült megvalósítaniuk a felújítást, melynek legfőbb része az épület szigetelése volt. Segítséget nyújtott az önkormányzat, a miniszterelnökség, Schmitt Pál volt köztársasági elnök,  a főegyházmegye, valamint adományaikkal a hívek. 1975 és 1980 között nehéz körülmények között, szerény ráfordítással épült a plébánia, szükség volt a felújításra – mondta a plébános. Esterházy László örömét fejezte ki, hogy a közelmúltban a II. kerületi önkormányzat posztumusz Klebelsberg-díjjal tüntette ki Werner Alajos atyát, a kegytemplom egykori lelkipásztorát. 

Erdő Péter bíboros beszédében az emmauszi tanítványok és Jézus találkozását idézte fel: „Krisztus halála után a tanítványokat elfogta a csüggedés, úgy gondolták, gyönyörű történet volt ez, sokat reméltünk, de most ideje visszatérni a munkához. Aztán megértik, Jézus nem hagyta őket magukra. Felismerik őt a tanításban, az asztalnál a kenyértörésben, és az imádkozó közösségben. Ma is adott számunkra mindhárom lehetőség, találkozhatunk Jézussal a Szentírásban, az Oltáriszentségben és hívők közösségében.”

„A plébánia épületének felújítása is erről beszél. Itt van mellettünk a templom, hirdetjük benne az Igét, végezzük az Eucharisztiát, és itt van a közösség háza, ami arra való, hogy itt is Krisztussal találkozzunk. Ez nem lezárt történet, folytatnunk kell, ami akkor elkezdődött. Mennünk kell a világba, és örömhírt kell vinnünk az embereknek. Azt, hogy van értelme az életünknek, hogy egy bölcs és szeretetteljes terv része az egész emberiség története. Isten a népek történetét is számontartja, így a magyarság életének és történetének is van gazdája” – fogalmazott Erdő Péter. Hozzátette: Így nem egyszerűen útkeresők vagyunk, akik nem tudjuk, merre menjünk. Keresésünknek megvan a célja. Az Isten tervére kell rátalálnunk, bele kell állnunk az akaratának folyamába, és rajtunk lesz áldása – fejezte ki reményünk bizonyosságát a bíboros.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédében a közösség múltjába tekintett vissza: 1875-ben itt alakult meg a Máriaremetei Boldogasszony-kápolna Egylet, melynek célja egy méltó kegytemplom építése volt. „Hívő, céljait megvalósítani tudó, összetartó közösség építtetett itt templomot, irányt mutatva a mának, és ma összefogással meg tudott újulni ez az örökség” – méltatta a közösség együttműködését Varga Mihály. „Renováció” történt, az épület helyreállítása, díszítése, megőrzése mélyebb értelmet hordoz, üzenete van a ma embere számára: „Egykor egy közösség kitartással tett a hitéért, és a közösség ma is él, és ma is képes az összefogásra. Vannak forrásaink, és van hitünk távlatokban gondolkodni. Tudunk haladni a korral, és képesek vagyunk maradandó értékeket létrehozni” – fogalmazott a miniszter.

Kérdésünkre Réti István, az egyházközség világi elnöke elmondta, a plébániaépület ad otthont a hittanoscsoportoknak a kicsiktől a bérmálkozókig, itt tartja próbáit a két énekkar, a kisgyerekeké és a felnőtteké, itt találkoznak a plébániához tartozó közösségek, valamint itt fogadják a zarándokokat, vendégeket is. Az egyházközség világi elnöke különösen a gyerekek és fiatalok jelenlétének örül: „Hívjuk és szeretettel fogadjuk őket, hogy mi is fiatalodjunk, és töltődjünk tőlük. Csábítjuk őket kirándulással, a cserkészettel, mindenféle számukra vonzó eseménnyel.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria