Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

1. Az utolsó vacsora emlékét ünnepeljük. Az utolsó vacsora válik jelenvalóvá a mai szentmisében és minden szentmisében a történelem során. Szent Pál leírása, amit a Korintusiakhoz írt első levélből az imént olvastunk fel, valószínűleg a legrégibb írott tanúság az Oltáriszentség alapításáról. Megjelennek benne az átváltoztatás szavai és világos belőle Jézus szándéka, hogy önmagát adja áldozatul, hiszen testéről azt mondja, hogy „értetek adatik”, véréről pedig azt: „az új szövetség az én véremben”. Máté, Márk és Lukács evangéliuma „értetek és sokakért” kiontott vérről beszél. De hogyan adhatta Jézus már kereszthalála előtt a kiontott vérét és a feláldozott testét az apostoloknak? Elővételezte volna a megváltó áldozatot? És hogyan mondhatjuk azt, hogy minden szentmisében Jézus parancsa szerint ugyanezt tesszük az ő emlékezetére, vagyis hogy minden misében jelenvalóvá válik Krisztus áldozata? A zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus mint igazi főpap „saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett” (Zsid 9,12). Minden szentmisében valódi az áldozat, de mégsem sokszorozódik meg Krisztus keresztáldozata, hiszen ő egyszer s mindenkorra megváltotta a világot.

2. Mi történt tehát az utolsó vacsorán és mi történik, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük? Egy egyedülálló, emberi szóval kellően le nem írható találkozás a végtelen, örökkévaló, egyetlen, részekre nem osztható, változatlan és változhatatlan, tökéletességében teljes Isten és a mi emberi világunk között. Mert Isten oldaláról nézve nem volt később és előbb, és jelen lehetett a Golgota áldozata már az utolsó vacsora termében, mint Krisztus legszemélyesebb cselekedete, az Istenemberé, aki emberi természete szerint valóban meghalt, de egyetlen isteni személyének tökéletességében már ott volt az áldozat, már jelenvalóvá tehette azt minden erejével és hatásával az utolsó vacsorán. És azóta is minden szentmisében nem megsokszorozva, vagy megismételve, de teljes erejével ott van az egyetlen áldozat, a kenyér és bor pedig Krisztus valóságos, értünk áldozott teste és vére lesz.

Amikor Isten világa találkozik a mi emberi világunkkal és felfogásunkkal, akkor megjelenik a titok, akkor értelmünk sokszor paradoxonokban és ellentétesnek látszó állításokban próbálja megragadni a minket felülmúló lenyűgöző valóságot. Az Eucharisztiát a legszentebb misztériumnak, sanctissimum sacramentumnak nevezzük. Egyszerre áldozat, lakoma és szent jelenlét. Egyszerre szerény, szinte jelképes étkezés és a világtörténelem fordulópontja. Benne van a történelemben, de a történelem fölé emel minket.

Hétköznapi elképzeléseink szerint ugyanaz a dolog egyidejűleg több helyen nem lehet. De a szentek történetéből ismerünk ettől eltérő, csodálatos eseteket. Az Eucharisztiában ennél többről van szó. A mai természettudományok már óvatosabban beszélnek az anyagról, a térről és az időről. Átérzik ezeknek a fogalmaknak a korlátait és a relativitását. És minél többet ismerünk meg a teremtett világból, annál inkább hatalmába kerít minket az érzés, hogy mennyi mindent nem tudunk és milyen hatalmasak a lehetőségek azon túl is, amit elképzelhetőnek tartunk. De az Eucharisztia még ennél is több, mert nem csupán az anyagvilág titokzatos lehetőségeit villantja fel, hanem túlemeli az anyagot a téren és az időn és bekapcsol a mindenható Isten létének valóságába.

3. Ez a titokzatos találkozás pedig szelíd egyszerűséggel valósul meg. Egyetemi rektori koromban tervezgettük a katolikus egyetem központi kápolnáját. Találtunk is egy szerény, de méltó szobát, amit illően kialakítottunk és berendeztünk. Felállítottuk a tabernákulumot és az oltárt. Elkezdtük a szentmiséket. Sokszor csak néhányan jöttek el, tanárok, dolgozók, egy-egy diák szerényen, szeretetből. És maga az Oltáriszentség kezdett el működni az egyetem életében szelíd kisugárzásával. És megoldhatatlannak tűnő problémák rendeződtek. Szinte fizikailag érezni lehetett, hogy köztünk lakik, akit az egész világmindenség sem tud teljesen befogadni. És ezt az Eucharisztiát bízta Krisztus az apostolokra és utódaikra, ezért van szükség a papságra új értelemben, másként, mint a korábbi vallásokban. Ezért kíséri sokszor váratlan, szinte felfoghatatlan áldás a papok szerény munkáját és igyekezetét. Ezért van szüksége papi küldetésünkre az Egyháznak és a világnak.

Az Eucharisztikus Világkongresszusra készülünk. Itt látható a Szent Adalbert oltár mellett a Városmisszió keresztje. Ezt fogjuk majd körbehordozni az országban. Ehhez fog kapcsolódni a missziós munka, hogy megújuljon életünk az Oltáriszentség erejében és örömében. Ehhez kérjük önmagát értünk adó Urunk és Mesterünk segítségét és áldását! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír