Erdő Péter nagypénteken: Jézus megmutatta mit jelent Istent teljes szívünkből szeretni

Hazai – 2018. március 31., szombat | 15:08

Erdő Péter bíboros, prímás vezette a nagypénteki szertartást március 30-án Esztergomban. Az esztergomi bazilikában elmondott homíliájában a főpásztor hangsúlyozta: Jézus áldozatát nem a szenvedés maga, hanem az Atya iránti szeretet teljessége tette végtelen értékűvé.

A szertartás kezdetén Erdő Péter bíboros leborult az oltár előtt, majd következett az igeliturgia, melynek részeként a szenvedéstörténetet, a passiót közösen énekelve adta elő a bazilika énekkara és az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendékei, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát.

Ezt követte a főpásztor homíliája, melyet teljes terjedelmében közreadunk.

1. „Erős a szeretet, mint a halál” (Én 8,6). Áldott vagy Urunk, Mindenség Királya, mert kiüresítetted önmagad, emberi testet öltöttél, velünk jártad az élet útját, szeretetből vállaltad értünk a szenvedést és a halált. Mi, emberek nem tudjuk igazán, hogy mit jelent szeretni. De te magad vagy a szeretet (1Jn 4,8). Aki szeretetben él, benned él (vö. 1Jn 4,7). Életedet adtad értünk, bűnös emberekért, pedig a jótevőjéért is alig vállal ilyen áldozatot az ember (vö. Róm 5,7). De áldozatodat nem a szenvedés maga, hanem az Atya iránti szeretet teljessége tette végtelen értékűvé.

2. Köszönjük Urunk! Köszönjük az életet! Köszönjük a világot! Köszönjük az idei tavaszt! Köszönünk minden örömet és minden szenvedést! Mert a te végtelen szereteted egyetlen nagy harmóniába foglal össze minden szépet és minden kínt életünkben és a világ történetében. És minden részletnek értelme van, még ha nem látjuk is. De ha kimondjuk veled az Olajfák Hegyén, hogy „Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Mk 1,36), akkor belesimul életünk a titokzatos isteni tervbe. Akkor a halál beteljesedés lesz, utána pedig felragyog a feltámadás fénye.

3. Véredet értünk és sokakért ontottad. Ahogy Izajás próféta Isten szenvedő szolgájáról jövendölte: Váltságul adtad életedet sokakért (vö. Iz 53,12). Véred pedig a megváltás vére, melyből VI. Kelemen pápa szerint egy csepp is elég lenne, hogy a világot minden bűntől megtisztítsa. De nemcsak véred egy cseppjét adtad oda, hanem értünk akartad áldozni vérednek minden cseppjét, az egész életedet. Megmutattad, hogy mit jelent Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeretni.

Imádunk téged Krisztus és áldunk, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ámen.

* * *

A szentbeszédet követően a bíboros által elimádkozott könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szóltak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a kereszténység egységéért, az Ószövetség népéért, a nem hívőkért, valamint a világ vezetőiért – és különösen a szenvedőkért.

Ezután a főpásztor a letakart feszületről levette a leplet és kezdetét vette a kereszt előtti hódolat: a hívek érintéssel, csókkal illeték, és térdet hajtottak a feszület előtt, amelyen ott az Üdvözítő, aki értünk szenvedett.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződött be. Ezután Erdő Péter bíboros vezetésével a hívek a szentsír előtt csendben imádkoztak.

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria