Érseki szentmise a betegek világnapján Egerben

Hazai – 2019. február 14., csütörtök | 14:50

Február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűzanya emléknapján, egyben a betegek világnapján az egri Fájdalmas Anya-templomban mutatott be szentmisét Ternyák Csaba érsek.

A főpásztor szentbeszédének elején köszöntötte a jelen lévő orvosokat, az egészségügyben dolgozókat. Kalkuttai Szent Teréz személyét, életét megidézve úgy fogalmazott: a ma embere talán el sem tudja képzelni azt a nyomort, amelyben Teréz anya szolgált, gyógyított és adott szeretetet, vigaszt a haldoklóknak. E példa különös erőforrás azoknak, akik nap mint nap betegeket ápolnak, gyógyítanak – mondta Ternyák Csaba érsek.

Az egyházmegye és a hívek nevében köszönetet mondott az orvosoknak, az ápolóknak: mindazoknak, akik magukat nem kímélve gyógyítják a betegeket. Az a szeretet vezeti őket, ami Szűz Máriát vagy Teréz anyát – fogalmazott a főpásztor. Beszédében kiemelte: reménnyel töltik el a hívő embert a Szentírás azon szavai, amelyeket Szent Pálnál olvashatunk. Az apostol arra a másik világra irányítja tekintetünket, amelyre mindannyian készülünk. Tudjuk, hogy odaát egy szebb, jobb világ vár bennünket, mégis ragaszkodunk ehhez az élethez, s ez jól van így.

Tapasztalatainkból ismerjük az e világi létet, a másik világot hitünk által ismerhetjük. A hit reményt és vigaszt ad, hogy szenvedéseink, gyengeségeink nem a végső elmúlásba vezetnek bennünket – mondta Ternyák Csaba. A főpásztor Ferenc pápa üzenetével zárta homíliáját, amelyben a Szentatya minden hívőt Máriára, a betegek gyógyítójára bíz. „Imádságban közel vagyok hozzátok, és szívből adom apostoli áldásomat” – idézte a pápa szavait az egri érsek.

A szentbeszéd után a hit közös megvallása következett, majd Ternyák Csaba érsek paptársaival együtt kiszolgáltatta a betegek kenetét.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria