Esztergomba érkezett a hajléktalan Jézus szobra

Hazai – 2017. december 4., hétfő | 16:58

December 2-án Esztergomba érkezett a Hajléktalan Jézus című alkotás. Az együttérzés emlékműve advent első hetében lesz látható az észak-magyarországi városban. A szobrot a főtéren, a betlehem mellett helyezték el.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az együttérzés jelképé vált alkotást azért indította országjáró körútra, hogy minél több emberhez eljusson a szobor üzenete: forduljunk cselekvő szeretettel az elesett emberek felé.

Esztergom az első adventi gyertyagyújtás alkalmából fogadta a műalkotást. Az ünnepségen Romanek Etelka, a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. „Az emberi kapcsolatoknak különleges jelentősége van, hiszen manapság az embernek leginkább a másik emberre, a másik ember szeretetére és odafigyelésére van szüksége. A szeretethez bátorság kell. Legyünk bátrak szeretni egymást” – fogalmazott beszédében a városvezető.

Hozzátette: szokatlan, hogy a Megváltót ilyen helyzetben, padon fekvő hajléktalan emberként látjuk, fáj a lelkünk, és közben tehetetlennek érezzük magunkat: „A kérdés az, hogy a mindennapokban, amikor a társadalom szélére sodródott embertársainkat hasonló helyzetben látjuk, okoz-e számunkra ilyen fájdalmat. Van-e elég figyelmünk arra, hogy odahajoljunk, segítsünk nekik? A Hajléktalan Jézus szobor mellett át kell értékelnünk magunkban mindezt.”

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke beszédében kiemelte: Timothy Schmalz kanadai szobrászművész azért alkotta meg ezt a szobrot, hogy megállítson bennünket, és az alapkérdéseket feltegye nekünk: meg tudjuk-e látni Jézus arcát a legkisebbekben, és tudunk-e a kiszolgáltatott emberekre úgy tekinteni, ahogy Jézus nézett rájuk? „Egy ilyen szobor előtt egészen őszinték vagyunk magunkhoz, és kimondjuk, hogy nem olyan könnyű ez – mutatott rá Vecsei Miklós. – Amikor találkozunk valakivel, aki kicsit ittas, kicsit ijesztő a kutyája, azt kérdezzük magunktól: »Tényleg te vagy, Uram? Mert nem akarjuk elhinni, hogy ilyen is lehetsz.« És keressük a mentségeket. De ha megállunk a szobor mellett őszintén, érezzük, hogy nem kell mentséget keresünk. Jézus azt mondta, »a legkisebbekben vagyok ott« – ez a szobor erről tanúskodik.”

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke végül elmondta: sokan kérdezték, hogy miért nem a bazilikánál helyezték el a szobrot. „Azt mondjuk, a legjobb helyen van itt, a vásári forgatagban. Itt kell hogy megkérdezze tőlünk, mire is készülünk adventkor. Tudjuk-e, hogy azt a kis Jézust, aki érkezik, ugyanúgy nem fogadták be, ahogy sokakat idén karácsonykor sem.” Az alelnök arra biztatta elsősorban a gyerekeket, hogy simogassák meg a szobrot, és ugyanígy simogassák a másik ember lelkét, mert mindkettőnek megvan az a tulajdonsága, hogy simogatásra fényesebb lesz.

A szobor fogadásán részt vettek a máltai idősklub, valamint a helyi önkéntescsoport tagjai, a helyi Gondviselés Házában gondozott hajléktalan emberek, valamint a Máltai Szeretetszolgálat Közép-dunántúli Régiójának munkatársai.

Az együttérzés szobra december 11-ig látható Esztergomban; ezt követően a szeretetszolgálat budapesti, Batthyány téri központjában helyezik el.

* * *

A padon kuporgó, kiszolgáltatott, lábán a keresztre feszítés sebeit hordozó embert ábrázoló szobor kettős üzenetében megjelenik az Egyház rászorulókra vonatkozó tanítása, mely a hívőknek azt üzeni: lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben; a nem hívőket pedig arra emlékezteti, hogy együttérzéssel és cselekvő szeretettel forduljunk az elesettek felé. A szobor fő üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanokról vallott meggyőződéséhez, amely szerint a fedél nélkül élő embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesettek méltóságát nem a szociális ellátórendszer, hanem a társadalom képes csak visszaadni.

Timothy Schmalz kanadai szobrász művét, a Hajléktalan Jézus című szobrot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hozta Magyarországra. Vatikán, New York, Madrid és a világ számos nagyvárosa után 2017 húsvétján Budapestre is megérkezett. Az együttérzés szobrát Erdő Péter bíboros áldotta meg, majd a szeretetszolgálat országjáró körútra indította, hogy minél többen megismerhessék üzenetét. Az alkotást eddig Kecskeméten, Veszprémben, Miskolcon, Vácon, Pécsen, Győrben, Sopronban, Kaposváron, Szentendrén, Szombathelyen, Debrecenben, Kisvárdán, Mátészalkán és Nyíregyházán fogadták.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria