Eucharisztikus kiállítás nyílt a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban

Hazai – 2019. március 31., vasárnap | 17:24

Időszaki kiállítás nyílt március 29-én Kalocsán, az érseki könyvtárban az eucharisztikus kongresszusra készülve az Eucharisztia témájában. A tárlat megnyitóján Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott beszédet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A könyvek akkor érik el céljukat, ha olvassák őket. Becsukott állapotban tetszhalott állapotban vannak – fogalmazott a főpásztor. – A könyvek szükségesek múltunk megértéséhez, ezért egy ily neves könyvtárnak, mint a kalocsai érseki könyvtár, olyan könyveket is be kell mutatnia, melyeket nem igen vesznek kézbe az olvasók, hanem jobbára csak a kutatók ismerik tartalmukat. Ez vezérelte az érsekséget, amikor tizenkét évvel ezelőtt egy kis szeletét megmutatta a könyvtár tartalmának. A jézusi elvet alkalmazva a régi könyvekből vettek elő mindig valami időszerűt.

A most nyíló kiállítás témáját az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adja, amelyet Budapesten rendeznek meg 2020-ban. E csodálatos rendezvényből mi, magyarok már kaptunk ízelítőt 1938-ban. Sok fénykép, film őrzi ennek emlékét. Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa volt az akkori eucharisztikus kongresszus kiemelt vendége, XI. Piusz pápa különleges küldötteként: maga a kormányzó fogadta. A rendezvény bejárta az egész országot; olyan esemény volt, amely a protestáns testvéreket is megmozgatta, jóllehet ők mást vallanak az Eucharisztiával kapcsolatban – fejtette ki az érsek. 

Az Eucharisztia esemény, amely bemutatás és hitvallás is. Zártkörű vacsorával indult, amit az Úr nem akart csak a beavatott társaság szokásává tenni, hisz azt mondta, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. És ez az emlékezet növekedett, ahogy nőtt az Egyház is – folytatta Bábel Balázs. – Azóta napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutatunk be. Ahogy fordul a Föld, úgy minden nap minden órájában ismétlik valahol az átváltoztatás szavait.

A kalocsa-kecskeméti érsek az eucharisztikus kultúráról szólva kiemelte, hogy csodálatos székesegyházak épültek; monstranciákat, cibóriumokat, miseruhákat készítettek, zeneműveket komponáltak, könyveket írtak.

Az érseki könyvtár az elmúlt évszázadok kincseit rejti, arról mesél, hogyan gondolkodtak a legszentebb Eucharisztiáról az elmúlt századokban. Az irodalom is erről tanúskodik – mondta a főpásztor, és példaként Babits Mihály Eucharisztia című költeményét, valamint Görgey Gábor Egy vacsora anatómiája című művét említette.

Beszéde végén Bábel Balázs kiemelte, hogy idén üli az ország a II. Rákóczi Ferenc-emlékévet, és felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon kevesen tudják, hogy a fejedelem negyvenoldalas elmélkedést írt az Eucharisztiáról, és azt is, hogy szentségekkel megerősítve halt meg. 

Az ünnepi beszédet követően Grócz Zita, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár igazgatója tartott tárlatvezetést.

Az időszaki kiállítás április 1-jétől tekinthető meg az ország egyik legszebb könyvtártermében, Patachich Ádám érsek 18. századi barokk olvasótermében.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria