A csendes szentségimádás erejéről beszélt Varga László Biatorbágyon

2016. december 12. hétfő 18:40

A szív ébredése címmel lelki napot tartottak a Biatorbágyi MÉCS Családközösség, a Szent Anna Oltáregylet és az Eucharisztikus Élet Mozgalom szervezésében december 3-án a Pest megyei Biatorbágyon.

Varga László kaposvári plébános nyitóelőadása tanúságtétel volt arról, hogyan vált élete meghatározójává a szentségimádás. Tizenhét éves korában, amikor felmerült benne a papi hivatás, kezébe került Vianney Szent János élete. Az arsi plébános naponta órákat töltött szentségimádásban, mely során először ő alakult át, majd környezete: megtelt az addig üres templom. Ha engedjük, hogy Jézus átváltoztasson bennünket, meg is teszi. Mi azonban nem akarjuk, egónk gyűlöli a változást – fogalmazott az előadó.

Varga László a ’80-as években kapott először nyugati útlevelet. Egy hónapot Franciaországban töltött: járt Taizében, majd Párizsban a Szeretet Misszionáriusainál, találkozott Jean Vanier Bárka közösségével. Azt tapasztalta, hogy derűs békéjük, csodálatra méltó tevékenységük háttere a folyamatos szentségimádás. A látogatások során rájött a titokra: az Oltáriszentségben a megtört Krisztus és a megtört ember ugyanaz.

Hazatérve – 1986. szeptember 18-án – térdelt le először az Oltáriszentség elé csöndben, egyedül. Addig a templomokban általában szentóra keretében imákkal, énekekkel végezték a szentségimádást. Eközben azonban nem hallhatjuk meg, mit mond Jézus. A „hangos” imádás „megvéd” attól, hogy Isten megérinthessen és megváltoztathasson. „Isten a csend barátja” – vallja Teréz anyával együtt a kaposvári plébános is.

Neki is tanulnia kellett ezt a csöndet, mert tele volt ötletekkel, gondolatokkal, programokkal. Fél évig nem sikerült lecsendesítenie a szívét. Pedig az a fontos, amit Isten mond. El kell hallgatnunk, meg kell hallanunk Őt, és meg is kell hallgatnunk, hogy mit mond, mert Ő állandóan szól hozzánk (az Igében, a lelkiismeretünkön, a körülményeken és találkozásokon keresztül), és ezután meg is kell tennünk akaratát.

Nehéz volt kibírnia a napi egy órát eszköztelenül, de nem akart mást, csak jelen lenni szegényen a szegény Jézus lába előtt. Eközben Jézus megmutatta sötétségeit, és bölcs orvosként feltárta és kitisztította a sebeket, ami fájdalommal járt. László atya rádöbbent, hogy Isten teljesen kiszolgáltatott az Eucharisztiában: törékeny, áttetsző, sebezhető, abszolút szegény; csak válaszunkat várja, hajlandók vagyunk-e hozzá hasonlóvá válni: szegénnyé. Ez a nehéz időszak egészen májusig tartott, amikor megtapasztalta: „csendesen és váratlanul átölelt az Isten”. Ezzel „mederbe került az élete” – megkapta a Jelenlét biztonságát, amely tovább lendítette, és amelyet azóta sem veszített el.

Annak idején sokat kapott a sérültektől a Marcibányi téri mozgássérültek és a Baba utcai légzésbénultak otthonában. Megtanulta tőlük, hogyan kell igazán szeretni. A szeretetet elfogadni legalább olyan nehéz, mint adni. Mindig erős és tevékeny egyházat akart, és nem tudta, mit jelent a „gyöngeségben rejlő erő”. A franciaországi és hazai élmények hatására egy római út után úgy érezte, hogy a szegényekkel kell megosztania életét: Ipolytölgyesre, a szellemi fogyatékosok otthonába akart menni papnak, de Szendi püspök Somogysámsonba küldte.

Változatlanul a napi szentségimádásra alapozta életét, és a „semmittevésben” megtapasztalta, hogyan cselekszik, tevékenykedik az Isten. Ha a szentségimádást programnak tartjuk – mondta –, el se kezdjük, mert nem az, hanem élet Krisztusban, élet az Ő jelenlétében. Közben van idő rácsodálkozni jóságára, szeretetére.

Hogy megossza életét legalább egy szegénnyel, Pétfürdőn élő, bénán fekvő barátját akarta befogadni, mikor az ellátás nélkül maradt. Szendi püspök az engedélykérés hallatán, valamint hogy kápolnát is szeretne a plébánián, átölelte, s azt mondta: „Eucharisztia és szegények! Ez a jövő egyháza!” Bizonyos feltételekkel (férfi ápoló) beleegyezett a befogadásba, de a helyzet egyre reménytelenebbnek tűnt, míg egy éjjel váratlanul egy öngyilkosjelölt kopogott be hozzá, és segítséget kért – ő lett az ápoló. A béna Jóska pedig hosszú évekig a plébánia lelki támasza volt.

1993-ban, hat év után László atya Kaposvárra került, ahol folytatta a napi szentségimádását. Fokról fokra kezdtek jönni a hívek is. 1998 januárja óta reggeltől estig folyamatos szentségimádás van a Szent Imre-plébánián – kilencven taggal. A titok: engednünk kell, hogy Isten működjön és átalakítson bennünket.

Ezután Gakovic Dániel, a biatorbágyi Szentségimádó Közösség, a „Szívek Szövetsége és Missziója” tagja tartott előadást, amelyben bemutatta a helyi szentségimádási gyakorlatot. A szentségimádás egészen más, mint a mindennapi tapasztalatok vagy birtoklásunk színtere, mert közvetlenül Istenhez kapcsol. Az Ő privilégiuma, hogy szívünkben mit és hogyan akar tenni. A szívünk Istennek van teremtve. Az Istentől kapott igazi identitásunk, „belső énünk” a szívünk, amely képes Isten jelenlétében élni és állandóan imádni őt – mondta el.

A szentségimádás elsődleges küzdelme, hogy a külső én (empirikus én, ego) érzékeli a belső én (transzcendentális én, szív) megerősödését. Miközben szívünk megerősödik, külső énünk elveszti elsődleges szerepét Isten jelenlétében. Ilyenkor a szentségimádás sötétséget, hiábavalóságot, a gyümölcstelenség tapasztalatát jelenti „külső énünk” (természeti emberünk, az érzéki ember értelmi, érzelmi, akarati, vágy szintje) számára. Ezért a csöndes szentségimádásból könnyen elmenekülünk saját teljesítmény-centrikus világunkba elhagyva az imát, azaz Isten cselekvésének színterét. Ne tegyük ezt, maradjunk hűségesek! – buzdított az előadó.

A kiscsoportos beszélgetésben fölmerült kérdésekre válaszolva Varga László délután Márta és Mária példáját állította a résztvevők elé. Az ellentmondás feloldására Eckhart mestert, a 14. századi dominikánus „misztikust idézte, aki szerint Mártának be kell lépnie Mária állapotába, s onnan kell indítania cselekedeteit. Ugyanakkor Máriának fel kell nőnie Mártához, nem szabad „belesüllyednie” a tétlenségbe. A két állapot egységét és egyensúlyát kell megtalálnunk – hangsúlyozta.

A lelki nap kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelynek résztvevői az előadókon kívül Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, Schuschnigg Theresia CB, az Eucharisztikus Élet Mozgalom képviselője és Stock Károly, székesfehérvári világi lelkipásztori munkatárs voltak.

Forrás: Kacsó András/MÉCS Közösség

Fotó: Gakovic Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
tizenotodszor-rendeztek-meg-gyori-szeretet-napokat
Tizenötödször rendezték meg a Győri Szeretet Napokat

Immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a győri püspökség a Szeretet Napokat május 21-én. Az egyházmegyei és városi összefogással létrejött rendezvény bevételével idén is Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő misszióját támogatják.

2017. május 22. hétfő
a-lelek-es-szellem-epulesere-dijatadassal-nyilt-meg-xxv-szent-istvan-konyvhet
A lélek és a szellem épülésére – Díjátadással nyílt meg a XXV. Szent István Könyvhét

Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a XXV. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál pápa dísztermében május 22-én. A megnyitón Pierre Riché történészt és Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogászt Stephanus-díjjal tüntették ki.

2017. május 22. hétfő