Eucharisztikus lelkinapot tartottak Zalaegerszegen

Hazai – 2017. december 11., hétfő | 15:30

Adventi lelkinapot szerveztek december 9-én Zalaegerszegen, a Mindszenty József Általános Iskolában. A középpontban – készülve a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra – az Oltáriszentség állt.

Az Oltáriszentségben Jézus ma is közöttünk él, a vele való találkozás forrása életünknek – erre irányította a figyelmet a lelkinap. Mészáros Domonkos domonkos szerzetes elmélkedéseit személyes tanúságtételek, egyéni és közösségi imádkozás, beszélgetések kísérték.

A lelkinap a MÉCS közösség által már rendszeresen szervezett kétnapos lelkigyakorlatok rövidített változata – mondta el Keszei István. A téma most az Eucharisztia volt: szó esett az Oltáriszentségről, a szentmiséről, Krisztus áldozatáról. A szervező hozzátette: az Eucharisztiáról szóló lelki programra egyre nagyobb igény van. Az emberek keresik az igazságot, az utat az életükben. „Az én életemben az Oltáriszentséggel való kapcsolat gyümölcse a béke, a türelem és olyan nagyobb szeretet, ami elengedi a sérelmeket.”

A harmadik évezred legsarkalatosabb kérdése a Szentháromság közössége, amely az univerzumot és benne minket is alkotott – mondta Mészáros Domonkos atya. – Az embernek fontos, hogy a Teremtővel személyes kapcsolatba kerüljön, azon a módon, abban a minőségben, ahogy azt Ő felkínálja. Olyan kapcsolat ez, ami mindennél fontosabb. Az a minőségi kapcsolat, amit én kapok Jézustól, ezt átadhatom másoknak is.

Ha pedig ez a személyes találkozás megvalósul, akkor a többi emberrel való kapcsolat is a legminőségibb módon tud megvalósulni, és az emberi élet értékessé válik. Ezért ez nem egy vallásos kapcsolat, ami felcserélhető mással, hanem a szentháromságos Isten közösségének ajándéka, ami egyedülálló és mindenekfölött áll – folytatta a domonkos szerzetes. – És most, amikor az ember szabad akar lenni, azzal valósítja meg szabadságát, hogy a végtelen szeretetre szabadon válaszol.

Mészáros Domonkos arra is ráirányította a figyelmet, hogy jó lenne – kihasználva a kongresszus közeledtét is –, ha az emberek áttekintenék, hol tart az Oltáriszentségbe vetett hitük. Sokan vannak, akik voltak elsőáldozók, de hitük később megrekedt egy szinten. Ezért éppúgy fontos, hogy az emberek egymással is kapcsolatba kerüljenek, beszélgessenek, hallgassák meg egymást, és persze segítsék, hogy minél többen találkozzanak a szentségi Jézussal.

Ahhoz, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal való találkozás valóban gyümölcsöző legyen, fontos, hogy az ember ki tudja mondani: nem vagyok méltó a találkozásra – tette hozzá a domonkos atya. – Az őszinteség, önmagam odaadása az alapja a Krisztussal való dialógusnak.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria