Ezüstmiséjét ünnepelte Nagy Béla Tornyospálcán

Hazai – 2017. augusztus 9., szerda | 19:59

Augusztus 6-án volt éppen huszonöt éve, hogy áldozópappá szentelték Nagy Bélát. Ebből az alkalomból gyűltek össze vasárnap a kisvárdai egyházkerület papjai, Tornyospálca és Porcsalma hívei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban.

A szertartáson részt vett Németh János római katolikus plébános, a helyi református lelkipásztor és felesége, valamint Szocska Ábel apostoli kormányzó is.

Nagy Béla Máriapócson kezdte szolgálatát, ahol négy évet töltött. Második szolgálati helye Porcsalma volt, ahonnan tizennégy év után került Tornyospálcára.

Az ezüstmisén részt vett Szocska Ábel apostoli kormányzó is, aki egy Béla atya számára készíttetett képet adott át, Ferenc pápa apostoli áldásával ellátva. Az ezüstmisést köszöntötték a gyermekek is, az egyházközség részéről Ragyák László, Szabó Gábor kerületi esperes, az önkormányzat nevében pedig Móré Gáborné. A köszöntések után az elmúlt huszonöt év főbb eseményeire projektoros kivetítés segítségével tekintett vissza a jubiláns.

A Szent Liturgia előtt Szocska Ábel megszentelte az egyházközségtől kapott ezüst színű miseruhát, amelyet Béla atya jubileumi liturgiáján viselt.

Mosolygó Marcell orosi parókus mondta a szentbeszédet, aki négy éven keresztül volt a most jubiláló hét pap spirituális lelkivezetője. Beszédében megemlékezett az ünnepelt és felelsége családjáról; megköszönte szüleiknek a vallásos neveltetést, a feleségnek pedig a támogató, segítő együttműködést az elmúlt negyedszázad során. „Mi, papok semmit sem akarunk jobban, mint az Úr Jézus Krisztust, aki az Úrszínváltozás középpontja. A papot, akit ma ünneplünk, Szilárd püspök a kehely átnyújtásával arra is felszólította, hogy ő maga is áldozat legyen. Azt gondolják, hogy a papi hivatásban sok a csillogás, de mindeközben a családnak sok lemondást kell megélnie, mert a pap elsősorban a közösségéért van. Hát ezért vagyunk! Nemcsak a prédikációval hatsz, hanem a nagy család példájával, hat gyermeketekkel is. Köszönjük, hogy ti vagytok!” – méltatta beszédében a Nagy családot.

A szertartás végén, Nagy Béla és Bánhegyi Anikó ezüstmenyegzőjén, amelyen a házastársak megújították huszonöt éve tett esküjüket, gyermekeik egy csokor virággal fejezték ki hálájukat és szeretetüket.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria