Felavatták Rieger Tibor a koronázási palástot ábrázoló szobrát

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A műalkotás, másfélszeresre nagyítva, olyan részleteket mutat meg, amelyeket a Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti koronázási paláston nem láthat a látogató ilyen tisztán. Ugyanakkor a szobor nem másolat, nem olyan, mint egy fénykép, hanem a művész legbensőbb énjén átszűrt, megküzdött, bronzba öntött alkotás – hangsúlyozta az ünnepségen Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere. Elmondta azt is, hogy a koronázási palástot 1031-ben, István király uralkodásának 30. és Gizellával kötött házasságának 35. évfordulója alkalmából tulajdonképpen hálaadó ajándékként ajánlotta fel a székesfehérvári bazilikának. Összesen 64 alak szerepel a miseruhán: Krisztus, a Szűzanya, a szentek mellett alul maga a király és a királyné, köztük egy fiatal fiú, feltehetőleg Imre herceg. Érdekesség, hogy latin és görög betűk egyaránt olvashatók rajta, amellyel alkotója az akkori magyar királyságban élő keresztények keleti és nyugati ágához egyaránt szólni akart.

A miseruha eredeti neve: kazula, a latin ház, házacska szóból származik. A ház védelmet jelent lakójának. Erre a védelemre nekünk is szükségünk van itt, Európában – tette hozzá a polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronázási palást nincs annyira a köztudatban, mint a Szent Korona; Rieger Tibor alkotása ugyanakkor kiváló alkalmat kínál a budai Várban arra, hogy az emberek megismerjék a palást üzenetét.

A szobrászművész először kamaszként látta a koronázási palást másolatát. Később, az eredeti palástot látva a Nemzeti Múzeumban megdöbbent, mennyire más, mint a Pannonhalmán őrzött másolat. „A valódi szívvel készült, a másolat ésszel, kézügyességgel” – fogalmazott Rieger Tibor.

A koronázási palástot ábrázoló szobor 2004-ben készült el. Sokáig a szobrászművész kertjében állt, egészen addig, míg Kozma Imre atya, Rieger Tibor pannonhalmi osztálytársa, barátja felajánlotta, hogy helyezzék el az Irgalmasok kórháza előtt. Innen a Várnegyed Galéria elé került, mikor Incze Ildikó, a Galéria vezetője kiállítást szervezett a szobrászművésznek, majd pedig végleges helyére, a Várba, a Mária Magdolna-romtemplomba. Itt avatták fel a szobrot húsvéthétfőn.

Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédében felidézte, hogy 2013 februárjában Rómában, a Máltai lovagrend 900 éves jubileumán ő köszönthette XVI. Benedek pápát. A szentatya elköszönéskor, mintegy végrendeletként ezt mondta Imre atyának: „Vigyázzanak Szent István örökségére! Ő Isten előtt vállalt felelősséget nemzetéért.” 

Kozma Imre Benedek pápa e szavaira gondolt vissza, amikor a szoboravatási ünnepségre készült. A palást ürügyén számba akarta venni, valójában mi is Szent István öröksége.

Nicolaus Cusanus 15. századi tudós mondja, hogy Isten az ellentétek egybefogója. Szent István alakja is ellentmondásosan jelenik meg előttünk – mutatott rá a szónok. – A hívő jámborság és az olykor kegyetlennek tűnő uralkodói intézkedések egyszerre jellemezték. Szent István első és legalapvetőbb vonása ugyanakkor a hit. Hit az Istenben! Legendák beszélnek éjszakai imádkozásairól, beszélnek álruhában, koldusként való megaláztatásairól. Ezek szerint szó szerint értette és értelmezte az evangéliumot. Magában nem a királyt tekintette, hanem a megváltásra szoruló embert, akit a közösségi szolgálatok sem mentenek föl az Istennek adandó tartozások alól. 

Szent István értékelte a monostorok imás csendjét, mégis sorban szólította ki belőlük egyházának első püspökeit – emlékeztetett Kozma Imre. – Abban a korban nosztalgikus sóvárgás ébredt a Szentföld látása iránt. Szent István ezt értékelte, a zarándokokat örömmel fogadta és támogatta. Élelmet, kíséretet adott nekik. Jeruzsálemben, Konstantinápolyban, Rómában zarándokházakat létesített és tartott fenn, de a Szentföldre igyekvő Szent Gellértet meggyőzte arról, hogy itt kell neki Jézus nyomdokain járnia, s ezt a földet kell szent földdé tennie. Mélyreható lelkület ez. A belső élmény felé irányította a figyelmet, ugyanakkor a hit belső élményén felül átérezte királyi mivoltát. Az akkori felfogás szerint a király Isten képviselője volt: tehát a közjóra kellett gondolnia mindenekelőtt. Ezért gyakoroltak az uralkodók szinte korlátlan hatalmat alattvalóik fölött. A békés munkát demoralizáló tolvajlások ellen ezért hozott drákói szigorú törvényeket Szent István – fogalmazott Kozma Imre.

A legendák irgalmas szamaritánusként ábrázolják szent királyunkat, amint a betegek és elesettek sebeit mosogatja, a koldusoknak kezeit csókolgatja. Akinek hivatása emberek fölött állni és embersorsokat irányítani, annak tanúságot kellett tenni embertiszteletről, emberszeretetről, irgalomról. Ebben teljesedett ki Szent István kereszténysége – mutatott rá az irgalmasrendi szerzetes. – Ugyanakkor nem kerülhette el a király emberi sorsa tragikus betetőzését sem. Szent Imre halála után az apai és a királyi gyász borult lelkére. Ebből a sötét háttérből bomlik ki gyermeki lelkülete: koronáját és országát Szűz Máriára bízta, ezzel tette fel a koronát élete művére.

Napóleon kérdésére, hogy mit tegyen a magyarokkal, Talleyrand így válaszolt: „Felség, ez a nép mindig felnézett a nagyjaira és büszke múltjára. Vedd el a múltjukat és azt teszel velük, amit akarsz.” Múltunkat nem adjuk, jelenünket a múltunkba gyökereztetjük, a jövőnket a Szent István-i örökség szellemében formáljuk – hangsúlyozta beszéde végén Kozma Imre.

A szoboravatási ünnepségen Török Máté zeneszerző, előadóművész, a Misztrál együttes egyik alapítója előadta Dsida Jenő Psalmus Hungaricusának első fejezetét.

Forrás: Felvidék.ma; Betegápoló Irgalmasrend

Fotó: Betegápoló Irgalmasrend

Magyar Kurír