Felavatták Szent István király új szobrát Halmajon

Hazai – 2018. augusztus 23., csütörtök | 13:04

Új szobrot emeltek Szent István király tiszteletére a Heves megyei Halmaj községben. A katolikus templom melletti téren állított alkotást augusztus 20-án áldotta meg ünnepélyesen Ternyák Csaba egri érsek.

Varga Béla plébános beszédében hangsúlyozta, hogy az államalapító személye az Istenre találásban jó példa a mai ember számára. Hozzátette: van egy út, melyre Szent István király állított rá bennünket, s ha hibát követtünk el, visszatérhetünk. Így kell visszatérnünk Krisztushoz.


Ünnepi beszédében Tóth József polgármester elmondta, 2001-ben már állítottak szobrot Szent Istvánnak ugyanezen a helyen, azonban ez az alkotás műkőből készült. Az önkormányzat ehelyett szeretett volna egy, a műemlék templomhoz méltóbb szobrot. A lehetőségek bővülésével ez végül létre is jöhetett: ma már a dombóvári Varga Béla által alkotott gránitszobor ékesíti a teret.

A beszédet követően Tóth József polgármester és Varga Béla plébános közösen leplezték le az alkotást, amelyet ezután Ternyák Csaba egri érsek áldott meg.


A főpásztor a szobor megáldása előtt szentmisét mutatott be a plébániatemplomban. Beszédében hangsúlyozta, azon egyházközségek számára, amelyek annak idején Szent István oltalmába helyezték templomukat, különösen nagy ünnep a mai. A halmaji híveknek Szent István király így egy kicsit többet jelent, mert az ősök őt választották, az ő nyomdokaiban akartak járni, nemcsak nemzetként, országként, az Egri Főegyházmegye részeként, melyet a szent király alapított, hanem úgy is, mint egyházközség és mint egyes emberek.

Ternyák Csaba kiemelte továbbá, Szent István egy szép, gazdag országot adott nekünk, a kereszténységben pedig olyan irányt mutatott számunkra, amely az örök hazába vezet el bennünket.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria