Felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben – Áldást kaptak a végzős orvostanhallgatók Pécsen

Hazai – 2018. július 2., hétfő | 17:10

Június 28-án a pécsi Jézus Szíve-plébániatemplomban kaptak püspöki áldást az idén diplomázó pécsi orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte a medikusok jövőbeni munkájára.

Évek óta hagyomány, hogy a pécsi orvostanhallgatók diplomájuk átvétele előtt Isten áldását kérik munkájukra. Ahogy a korábbi évfolyamoknál, úgy idén is egy medikus vállalta, hogy megszervezi ezt az eseményt.

Sziráki Márton, a budapesti születésű 26 éves cserkész komoly tervekkel készül a jövőre, de – mint mondta – Isten kezébe ajánlja sorsának alakulását. Családjából eredő mély hite vezette az orvosi hivatásra is, amelyben keresztényi szemlélettel, az emberekhez szeretettel fordulva szeretne gyógyítani. „Másodéves koromban voltam egy kéthetes haiti úton, ahol megtapasztaltam az ottani segítségnyújtás módját, amit a természet- és emberközeliség, a nincstelenségben is az egymásra irányuló szeretet irányít. Ezért aztán számomra az orvoslás nem csak a steril környezetről és a vasalt köpenyről szól. Szeretnék missziós munkát is vállalni, Kongóba jelentkeztem. Most azonban sürgősségi orvos leszek, szeretném követni Isten rám vonatkozó tervét. Igyekszem felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben.”

Június 28-án este a pécsi Jézus Szíve-plébániatemplomban tartott szentmisét Udvardy György megyéspüspök Nagy Norbert egyetemi lelkész és Csigi Péter káplán koncelebrálásával. Az idén diplomázó mintegy százhatvan magyar orvostanhallgató közül hetvenen vettek részt az esti szentmisén.

A püspök homíliájában a medikusokat arra emlékeztette, ők azok a kiválasztottak, akik tanulmányaik elvégzésével az embereket segítik. „Ne feledjétek azonban, hogy hivatásotokban akkor lehettek erősek, ha a Szentlélek dolgozhat bennetek. Szükséges a Szentlélek munkálkodása, hogy szeretettel fordulhassatok a munkátok, a gyógyítás vagy a kutatás felé” – fogalmazott a főpásztor.

A szentmise záróáldása előtt a medikusok egyesével részesültek püspöki áldásban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria