Felnőttképzés indult a Váci Egyházmegyében

Hazai – 2018. január 10., szerda | 10:48

A Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 2017-ben megkezdte iskolarendszeren kívüli felnőttképzési tevékenységét.

A magyar vidék és a mezőgazdaság olyan értéket képvisel, amely nélkül Magyarország jövője és az itt élő közösségek boldogulása elképzelhetetlen. Az egyházmegyei tulajdonú Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. célja – Beer Miklós megyéspüspök útmutatása alapján – a vidék szellemi, erkölcsi támogatása, életképességének segítése. Ennek érdekében kezdték meg felnőttképzési tevékenységüket, amelyet versenyképes szakmákkal, főként agrár- és élelmiszeripari OKJ-képzésekkel kívánnak megvalósítani, amelyet pedagógiai és egészségügyi OKJ-képzésekkel bővítettek és kívánnak tovább bővíteni.

A Nonprofit Kft. szervezésében tavaly novemberben Nyáregyházán kertimunkás-képzés indult kisebb létszámmal. A képzés keretében a tanulni vágyók részletes ismereteket szerezhetnek a kertészeti tevékenységekről, a gyümölcstermő növények, a szőlő és a zöldségnövények gondozásáról, de a tanfolyamon szerezhető képesítés lehetőséget nyújt a közterület-fenntartási feladatok során adódó gépi munkák elvégzésére is.

Idén újabb képzések indultak, illetve az újabb képzésekre vannak már jelentkezők, érdeklődők. Január elején Bercelen szintén kertimunkás-képzés kezdődött, ezenkívül közel 140 egyházmegyei nevelőszülő képzése kezdődik meg januárban és a nyár folyamán Gyálon és Cegléden, összesen négy tanfolyam keretében. A szervezet örömmel tapasztalja, hogy a többi képzésre (aranykalászos gazda, motorfűrész-kezelő, zöldség- és gyümölcsfeldolgozó) is szép számmal jelentkeznek.

A tervezett és már folyamatban lévő képzésekre is várják az érdeklődők jelentkezését.

A képzésekről bővebb információt és felvilágosítást találhatnak a felnőttképző szervezet honlapján.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria