Flashmobbal a szeretetért – Már csak 500 nap a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig

2019. május 2., csütörtök | 16:03

Éppen 500 nap van hátra a Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK). Ebből az alkalomból 500 fős gyermekkórus énekelt május 2-án délben Budapesten, a Szent István-bazilika előtt. Erdő Péter bíboros is jelen volt az eseményen, és sajtótájékoztatót tartott.

A napfényes tavaszi időben a bazilika lépcsőin sorakoztak fel a kórustagok, pólójukon a NEK mottójával: „Minden forrásom belőled fakad”. A flashmob keretében felcsendült a Tantum ergo, majd A szeretet összeköt, a szeretet éltet kezdetű kórusmű kongadobkísérettel, tapssal. A gyerekek piros, fehér és zöld zászlókat lengettek, majd közös fotók készültek az eseményen megjelent Erdő Péter bíborossal, aki ezután rövid sétát tett a téren; érdeklődőkkel, turistákkal beszélgetett.

A bazilika lépcsőjénél tartott sajtótájékoztatón a bíboros elmondta: az ötszáz fős gyerekkórus gyönyörű meghívó dalt énekelt, amelynek refrénje („A szeretet összeköt, a szeretet éltet”) jól kifejezi a NEK-re való előkészület szellemiségét. Erdő Péter arról is beszélt, hogy e nagy nemzetközi találkozó mottója – „Minden forrásom belőled fakad” – a 87. zsoltár utolsó sora.

Előtte Jeruzsálemről van szó a zsoltárban. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak, és akik egyszer együtt fogják járni az örömteli táncot, mintegy a beteljesülés korában. Ezt a beteljesedést várjuk, és ezt szeretnénk már most a földi életünkben is előmozdítani: a szeretetet a népek között. Ebben segít minket az Eucharisztia, a hitünk. Krisztus a szeretetet jeleníti meg számunkra, amire ma is nagy szükségünk van – mutatott rá Erdő Péter.


A NEK vallási rendezvény, de nagyon sok olyan kulturális és egyéb esemény társul hozzá, amelyekre mindenkit nagy szeretettel várunk, reméljük, hogy akik ebből az alkalomból meglátogatják hazánkat, jó benyomást fognak szerezni a kultúránkról, az életünkről. Fontos, hogy találkozzunk egymással, időnként fel kell emelnünk a fejünket, egyénként és közösségként is, hogy körültekinthessünk magunk körül a világban, és felfedezhessük azt, hogy alapvetően testvérek vagyunk. Azt hiszem, minderre nagyszerű alkalom lesz ez a nagy rendezvény – fogalmazott a bíboros, a NEK főszervezője.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a lelkipásztori előkészület után most már a konkrét, gyakorlati jellegű előkészület következik.

Sok embert várunk. Legutóbb, a Fülöp-szigeteken az volt a nagy kihívás, hogy interkontinentális repülőjáratokkal kellett odautazni, azok tudtak jelen lenni, aki ezt megengedhették maguknak. Mi kontinentális ország vagyunk, amely könnyebben elérhető, szeretettel várjuk azokat is, akiknek csak egy buszjegyre telik, vagy éppen kerékpárral érkeznének a szomszédos országból. A fiataloknak is könnyebb lesz ide eljönniük, nem olyan drága az utazás, a kontinens közepén vagyunk – tette hozzá Erdő Péter.

Majd újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a fiatalok az Egyház jövője: „Minden Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szokás tartani közös elsőáldozást is. Azok a gyerekek, akik egy ilyen alkalommal járulnak először a szentáldozáshoz, életük végéig emlékezni fognak erre. Láttuk ezt a Fülöp-szigeteken is, ahol a közel kilencvenéves nyugdíjas bíboros arról számolt be, hogy a harmincas években Manilában éppen egy ilyen kongresszuson volt elsőáldozó, és hogy ez akkor számára milyen nagy élményt jelentett.”

Arra a kérdésre, hogy a NEK-en jelen lesz-e a Szentatya, Erdő Péter így válaszolt: „A Szentatyát meghívtuk. Az utóbbi néhány évtizedben a pápa rendszerint legátust küldött maga helyett a rendezvényekre, legutóbb, a Fülöp-szigeteken is így volt. Ott a Szentatya videoüzenetben fordult a szentmise résztvevőihez.”

Magyarországon eddig csupán egyszer, 1938-ban rendeztek eucharisztikus világkongresszust. 2020 szeptemberében már 52. alkalommal gyűlnek össze a világ katolikusai és mindazok, akik együtt szeretnék megünnepelni Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. A kongresszus tehát – hangozzék bár elnevezése rendkívül komolyan – ez esetben korántsem tudományos konferenciát jelöl, hanem ünnepet; egy héten át tartó, színes, nyitott, változatos programokat kínáló eseménysort: szabadtéri misék, koncertek, történelmi városnézés, családi programok követik majd egymást, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte hozzásegítse a résztvevőket a megbékéléshez.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és nemzeti küldöttei május 8. és 11. között a magyar fővárosba látogatnak, hogy megtekintsék a 2020-as kongresszus főbb helyszíneit (Hungexpo, Hősök tere, Szent István-bazilika, Kossuth tér, Esztergom). A küldöttek tájékozódnak a tervezett programokról és az előkészületekről. Az eseményen köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadja a küldötteket.

További információk és tudnivalók az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról: www.iec2020.hu; www.facebook.com/nek2020; instagram.com/nek2020budapest.

Fotó: NEK

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

19:24
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

19:59