Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz imádkoztak Makkosmárián

Hazai – 2018. október 4., csütörtök | 10:28

Az Angyalok Királynéja-kegytemplom búcsúját tartották Budakeszi-Makkosmárián szeptember 30-án. Az ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A makkosmáriai Angyalok Királynéja-kegytemplom a „foglyokért” mondott imádságok temploma. A szenvedélyek rabságából szabadulók idei zarándoklatának résztvevői is a Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz imádkoztak az istengyermeki szabadságért, hogy Mária közbenjárására – Krisztus által – ki-ki megszabaduljon testi és lelki rabságaiból.

Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe 1696-ban vált kötelezővé, szeptember 24-ét jelölték ki napjául. 1969 óta nem szerepel a liturgikus naptárban. A Budakeszihez tartozó Makkosmáriára zarándoklók Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárását kérik a kábítószerfüggők, az alkoholisták, a szerencsejátékok és minden más káros szenvedély rabjai számára, és azok számára, akik szenvednek miattuk, akik felszabadításukért fáradoznak.

1731-ben Traub János szőlőműves a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy tölgyfánál a szenvedő Krisztus arca jelent meg előtte. A legény később beteg lett; csodás gyógyulása után Falconeri olasz festőtől egy olajfestményt vásárolt, mely a gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázolta – a képet a tölgyfára függesztette. Idővel egyre többen látogatták a helyet.

Acsádi Ádám veszprémi püspök engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék. A zarándokok adományaiból kis kápolna épült a Mária-kép fölé – gondozására a közelben élő két remete vállalkozott. Az Óbudán működő trinitárius szerzetesrend – a Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendje, mely a török fogságba esett keresztények kiváltásán fáradozott – templomot és kolostort épített itt. A templomban, melyet Koller Ignác veszprémi püspök 1768-ban szentelt fel több mint tízezer zarándok jelenlétében, elhelyezték a tölgyfa törzsét és a kegyképet. A kegyhelyen csodálatos gyógyulások és imameghallgatások történtek Mária közbenjárására.

Miután II. József császár 1784-ben feloszlatta a fogolykiváltók rendjét, s a templomot bezáratta, a kegyképet a budakeszi plébániatemplomba vitték. A kolostor és a kegytemplom néhány évtized alatt rommá lett.

A Fájdalmas Szűzanya tiszteletére alapított szervita rend papjai kezdtek újra szentmisét mondani vasárnapokon és Mária-ünnepeken Makkosmárián. A világháború alatt és után mind többen jöttek a kegyhelyre, hogy Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárását kérjék a hadifoglyokért. A hívek adományaiból felépítették a jelenlegi templomot, melyet 1950-ben Shvoy Lajos székesfehérvári püspök szentelt fel – a kegyoltárnál újra elhelyezték a megőrzött kegyképet.

Forrás: Búcsújárás.hu; Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Ugrits Tamás/Székesfehérvári Egyházmegye; Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria