Ha akarod, meggyógyíthatsz engem – végzős orvostanhallgatók Te Deuma Pécsett

Hazai – 2017. július 4., kedd | 15:22

A pécsi Jézus Szíve-plébániatemplomban kaptak áldást június 30-án az idén diplomázó pécsi orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra, és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

Hagyomány a végzős orvostanhallgatók körében, hogy a diplomaátadás előtt áldást kérnek leendő tevékenységükre.

Idén Hohmann Gabriella fogta össze az évfolyamot, és kezdeményezte a tanulmányokat záró szentmisét. Azért vállalta a feladatot, mert mint mondja, „bármilyen munkát is végezzen az ember, Isten áldása nélkül az csak emberi erőfeszítés. Márpedig a mi hivatásunkban nem elég az emberi erő. Isten áldása nélkül sokkal kevésbé tudunk a beteg hasznára lenni”.

Június 30-án este a Jézus Szíve-plébániatemplomban gyűltek össze a diploma előtt álló medikusok, mintegy ötvenen. Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőjében kiemelte, a jelenlévők a bizonytalan jövőbe indulnak, de Isten bizonyossága elkíséri őket.

A főpásztor a Máté evangéliumában szereplő leprás meggyógyításáról szólva a homíliában a jézusi példát emelte ki: „A leprások teljes kirekesztettségre ítéltettek, azaz teljes magányra. Megszűnt a társadalmi szerepük, és a vallástól is elszakadtak. A papság feladata volt, hogy megtartsa a kirekesztettek hitét, és az esetleges gyógyulásukról is bizonyságot szerezzen és hírt adjon. Jézus, amikor meggyógyítja a történetben szereplő leprást, »lejön a hegyről«, azaz az Atyával való találkozásból érkezik meg. Isten fia, az irgalom fia találkozik az emberi reménytelenséggel, a magára maradt, magányos élettel.

»Uram, ha akarod, te meg tudsz engem gyógyítani.« Jézus nem minden betegséget gyógyított meg, ám gyógyításai túlmutatnak a testi egészség visszanyerésén. Az orvosi szerepre akkor tekintünk jól, ha az értünk gyógyítóvá lett Jézusra figyelünk: ő ismeri a betegséget, a bűnt, a gyengeséget, hogy milyen pusztítást tud okozni, és ismeri a beteget is, akiről más – talán már teljesen – lemondott. Adja az Isten, hogy ez a diploma legyen bizonyosság, hogy szolgálatukkal ebben az isteni erőtérben éljenek és adhassák vissza a teljes életet” – mondta a megyéspüspök.

A szentmise záróáldása előtt a medikusok egyesével részesültek főpásztori áldásban.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria