Hagyományőrző programok és rendezvények szervezésére kaptak támogatást a debreceni görögkatolikusok

Hazai – 2017. április 13., csütörtök | 13:42

A Debreceni Görögkatolikus Parókia április 9-én, virágvasárnap tartotta a „Hagyományőrző programok és rendezvények a Debreceni Görögkatolikus Egyházközségben” című nyertes pályázata nyitórendezvényét.

A pályázat bemutatóján Kapin István parókus rövid előadás keretében vázolta az elkövetkezendő három év terveit. Kiemelte: a generációk közötti együttműködés és az önkéntesség jegyében fognak a rendezvények megvalósulni.

A parókia mindenkit szeretettel vár rendezvényeire: a mozogni vágyó nők számára kortól függetlenül tornát szerveznek. A játékkészítő körbe kortól és nemtől függetlenül várják a résztvevőket. A férfiakat beszélgetős estékre invitálják. Aki pedig szeretné elsajátítani az ikonfestészet alapjait, az ikonfestő kör keretében teheti meg ezt.

A családok és gyermekek számára is biztosít a parókia lehetőséget a kikapcsolódásra, hiszen lesz családi nap, gyermekfarsang, gyermektábor, fiatal házasok köre, fiatal felnőttek köre, fiatal felnőttek lelkigyakorlata. Önkéntesek segítségével karácsony előtt ételosztásra kerül majd sor, gyermeknap alkalmával pedig a gyermekklinikára látogatnak el a karitatív szolgálatra vállalkozók.

A parókia a közösségteremtő és -erősítő, hagyományőrző programokra – a 2017 áprilisa és 2020 márciusa közötti időszakra – több mint 24 millió forintnyi összeget kapott az Európai Szociális Alap és a magyar állam támogatásával.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria