Szentségimádás iskolája kezdődik Budapesten a Lehel téri templomban

2018. február 1. csütörtök, 17:41

Február 8-ától csütörtök esténként a „szentségimádás iskolájába” kapcsolódhatnak be a budapest-angyalföldi Árpád-házi Szent Margit-templomban mindazok, akik az imádság ezen útján szeretnének közelebb kerülni az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztushoz.

A február 8-án kezdődő szentségimádás iskolája egy tizenkét alkalomból álló imaiskola. A képzés alkalmai szentmiséből, énektanulásból, előadásból és az elhangzottak gyakorlati alkalmazásából állnak. Elvégzését mindenkinek jó szívvel ajánlják a szervezők, előképzettség nem szükséges hozzá. A részvétel ingyenes.

A szentségimádás iskolájának alkalmait csütörtök esténként 18–20 óráig tartják az angyalföldi Árpád-házi Szent Margit-templomban (Budapest XIII. kerület, Lehel tér 1.) Monostori László plébániai kormányzó vezetésével.

A Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-plébánia – hagyományait folytatva és megújítva – a mindenki számára nyitott mindennapos szentségimádással és a szentségimádás iskolájával is bekapcsolódik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésébe.

Forrás: budapest-angyalföldi Árpád-házi Szent Margit-plébánia

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves
„Az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg” – Böjte Csaba hatvanéves

„Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből bárki nyugdíjba mehetne” – vallja a ferences szerzetes, aki január 24-én ünnepli 60. születésnapját. Hivatásáról, életútjáról kérdeztük Csaba testvért.

2019. január 23. szerda
zenari-biboros-az-artatlanok-lemeszarlasa-ma-is-zajlik-sziriaban
Az ártatlanok lemészárlása ma is zajlik Szíriában – Interjú Zenari bíborossal

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép szenvedéseiről, és köszönetet mondott, amiért a magyar kormány támogatja a katolikus kórházakat. Ebből az alkalomból kérdeztük a szíriai helyzetről.

2019. január 23. szerda