Hargitai Anna M. Magna nővér kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

Hazai – 2018. február 24., szombat | 19:59

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén a kilencven éves Hargitai Anna M. Magna SDR nővér kapta. A díjátadót február 24-én tartották Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az idén 17. alkalommal megrendezett díjátadón többek közt részt vett Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök – aki Erdő Péter bíboros prímás személyes megbízottjaként volt jelen az eseményen –, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Bolberitz Pál teológiaprofesszor, az első Parma fidei – Hit pajzsa díjas, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Horváth Béla volt országgyűlési képviselő, a díj egyik alapítója, valamint két korábbi kitüntetett: Punk M. Gemma érdi ciszterci nővér, és Kerényi Lajos piarista szerzetes.

A díjat Mádl Dalma asszony adta át Magna nővérnek, a Szent Margit Gimnázium örökös rendi igazgatóhelyettesének.

Az ünnepségen idézetek hangzottak el az Új Ember hetilapban megjelent, Magna nővérrel készült interjúból. A díjátadón Horváth Béla köszöntötte, és Cserháti Ferenc püspök részesítette áldásban a megjelenteket.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy a XX. századi emberellenes, keresztényellenes, diktatórikus rendszerek közül a kommunizmus bizonyult a leghosszabb életűnek: fennállása mintegy 100 millió ember életébe került. A tervezett tömeggyilkosságokról, a kényszermunkatáborokról, a lakosság jelentős részének származás, iskolázottság alapján népellenes csoportba való besorolásról (ennek következtében a bebörtönzésről, likvidálásáról) tanúskodó levéltári dokumentumok közül napjainkban is újabb részletek kerülnek elő. Egy adat: 1938-ban Sztálin összesen nyolcszázezer embert lövetett agyon koholt vádak alapján. S egy másik: a kommunizmus Közép-Kelet Európában egymillió emberéletet követelt. – S jóval több a testileg, lelkileg megnyomorított emberek száma – tette hozzá Lezsák Sándor.

A kereszténységellenes diktatúra idején sokan kiálltak hitük mellett. Ezért idézte beszéde végén az Országgyűlés alelnöke Szent Istvánt, aki így írt fiának, Imre hercegnek: „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.”

A Parma fidei – Hit pajzsa díjátadók hagyományaihoz híven ezúttal is Bolberitz Pál professzor méltatta a kitüntetettet. Laudációjában többek közt elmondta: „Az, hogy most ismét fenn ragyog a Szent Margit Gimnázium ormán a kereszt, Magna nővér buzgólkodásának is köszönhető”. A díjazottról szólva – aki 1948-ban lépett be az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek rendjébe, és titokban lett örökfogadalmas – hangsúlyozta: „Az igaz, hogy minden kegyelem, de az is fontos, hogy Isten kegyelmével együttműködjünk. Erre maradandó példát ad Magna nővér élete.” A professzor a méltatást a zsoltáros szavaival zárta: „Az Úrra bízzad utadat, meglásd, jó végre viszi dolgodat!”

A laudáció után Mádl Dalma asszony átadta a Parma fidei – Hit pajzsa díjat Magna nővérnek, aki a pajzsot megcsókolta. A díjjal járó oklevélen többek közt az olvasható, hogy a 2018. évi kitüntetettet az életútja, a hivatása, és magyarságtudata tette méltóvá az elismerésre. A nővér ezen kívül egy Jó Pásztor-szobrot is kapott a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. műhelyéből.

Magna nővér a jelenlévőkhöz fordulva azt mondta: „Egyet akarunk, szeretni egymást, és egymásban az Úr Jézust szeretni. Ebből ered a béke. Ő maga imát ígért, és kérte, hogy imádkozzunk egymásért, »mert az ima segít«”.

A díjátadó ünnepség folytatásában Gidófalvy Dénes önkormányzati képviselő elszavalta Gyurkovics Tibor – a díj társalapítója – Jézus című versét. A képviselő tagja volt az 1992-ben indult gimnáziumi (egyházi) osztálynak, amely már az újjáalakuló Szent Margit Gimnáziumhoz tartozónak vallotta magát abban az intézményben, amely akkor még Kafka Margit nevét viselte.

A szavalat után Kerényi Lajos piarista szerzetes lépett a mikrofonhoz: a rendszerváltozást követően eleinte Magna nővérrel ketten segítették újjáalakulni a Szent Margit Gimnáziumot. A piarista szerzetes ma is a hittant tanít ebben a középiskolában. Kerényi Lajos egy kalocsai pap, ifjúsági lelkipásztor, Koszter atya (Koszterszitz József) vigasztaló-buzdító szavait idézte, ami erőt adott számára is a kommunizmus idején a megaláztatások, megpróbáltatások között. Koszter atya feltette a kérdést, „Fiam, tudod-e mikor kezdődik a vértanúság?”, s válaszként azt mondta: „Már akkor, amikor gyötörtek a bányában, amikor figyeltettek, s ettől szenvedtél, amikor megaláztak, amikor megvertek – ez már vértanúság!” Kerényi Lajos hozzátette: Magna nővér is vértanú, fehér vértanú, aki szenvedései által cipeli a világ nagy terhét, aki tud imádkozni másokért a gyalázkodás helyett.

Az áldozatvállalás, a fehér vértanúság az egész közösség számára hatalmas érték – hangsúlyozta a piarista szerzetes, és így fohászkodott: „Kérünk Istenünk, fogadd el a vértanúságunkat!”

A díjátadó végén az Újbudai Önkormányzat nevében Sas Szilárd képviselő, evangélikus presbiter szólalt fel, az önkormányzat ajándékának átadása előtt elmondta, hogy lánya szintén az első „Szent Margitos” osztály tanulója volt, és örömét fejezte ki, hogy Placid atya és Kerényi Lajos SchP mellett immár a harmadik Parma fidei – Hit pajzsa díjas is a XI. kerülethez, azon belül a Szentimrevároshoz kötődik.

A díjátadó zenei részében a Szent Margit Gimnázium énekkara lépett fel.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria