Harmadszor rendezték meg Egerben a „Tea Time” utcai evangelizációs programot

Hazai – 2017. május 15., hétfő | 9:57

Harmadik alkalommal rendezték meg a „Tea Time” elnevezésű utcai evangelizációs programot május 12-én Egerben. Az esős idő miatt most a szabad tér helyett a katolikus ifjúsági klub termében találkoztak a fiatalok.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az esemény főszervezője az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség vezetője, Füleczki István volt. A szervezésben segítséget nyújtott a Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda is.

A rendezvényen számos egyetemista, kollégista, gimnazista vett részt. A zenei szolgálatot az egri Jézus Szíve-plébánia Ifjúsági Ének- és Zenekara látta el, Boldogy-Szabó Levente zenész és Füleczki István káplán vezetésével. Az egyetemisták versekkel színesítették az estét.


Füleczki István káplán, egyetemi lelkész

A programon, amely 18 órától 21 óráig tartott, lehetőség nyílt az evangelizálásra, hiszen az utcán éppen arra sétálók közül sokan megálltak, beszélgettek, a hitről, Istenről, Egyházról, és így megélték a találkozás örömét egymással és az Úrral is.

Forrás, fotó és videó: Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria