Három nemzedék napját tartották a Hanyi kápolnánál

Hazai – 2017. augusztus 1., kedd | 15:39

Lelkinapot tartottak július 29-én az Egri Főegyházmegyében, a Dormánd és Tenk között található Szent Anna-, ismertebb nevén Hanyi kápolnánál.

A rendezvény a kapolnánál és a tenki Szent Imre Iskola udvarán zajlott – az utóbbi helyszínen főként a fiataloknak szerveztek programokat. A lelki töltődésre vágyók a kápolna előtti téren hallgattak előadásokat, és imádkoztak közösen a Mária Légió lelkiségi mozgalom közreműködésével. A rendezvény elsődleges célja volt, hogy rávilágítson a nagyszülők, szülők és unokák egészséges kapcsolatának fontosságára.

A lelkiségi program látványos, különleges elemekben is bővelkedett: mivel ezen az ünnepnapon a fatimai jelenések századik évfordulójáról is megemlékeztek, elsőként egy szentolvasót formázó, héliummal töltött lufifüzér emelkedett a magasba, majd egy alacsonyan szálló repülőgépről több száz rózsafüzért szórtak a résztvevők közé.

Az „olvasóeső” a szervezők szándéka szerint fontos üzenetet szimbolizált: „Az ég valóban nyitva van, és az első pünkösd, Krisztus mennybemenetele óta, a fatimai vagy a lourdesi jelenések óta az ég mindig nyitva van, és nagyon sok kegyelem árad. Hála Istennek, mint a jelenlevők szép száma is mutatja, mindig voltak, vannak és lesznek, akik ezt a rózsafüzért, a kegyelem e csodás eszközét, lelki fegyverét alkalmazzák, sőt, kamatoztatják önmaguk és mások számára” – fogalmazott Lengyel Gyula plébános.

A lelkiségi nap szentmiséjét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, aki beszédében kiemelte: fontos hogy a nagyszülők meghallgassák unokáikat, és imádkozzanak értük. „Az igazi örökség nem az anyagi javakban, hanem az Istennel töltött élet példájában van” – tette hozzá a főpásztor.

A három nemzedék napjára több mint negyven környező településről több százan érkeztek, idősebbek, középkorúak és fiatalok egyaránt.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria