Havas Boldogasszony ünnepe Szeged-Alsóvároson

Hazai – 2018. július 24., kedd | 14:55

A Havas Boldogasszony-nagybúcsút ebben az évben augusztus 4-én és 5-én tartják a szeged-alsóvárosi ferences templomban. Évről évre ezrek keresik fel a dél-alföldi katolikus közösségnek e jelentős ünnepét.

Havas Boldogasszony ünnepe egy 4. századi hagyományra nyúlik vissza. A legenda szerint egy római kereskedőnek és a feleségének egy augusztus eleji napon megjelent a Szűzanya, és azt kérte tőlük, hogy építsenek templomot azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani. Így épült fel Róma egyik dombján a Santa Maria Maggiore-bazilika Havas Boldogasszony tiszteletére – s e csodás esemény emlékére született 1503-ban Szeged-Alsóvároson a ferencesek gyönyörű gótikus csarnoktemploma, szintén Havas Boldogasszony titulussal.

Az augusztus eleji szeged-alsóvárosi búcsú az évszázadok során fontos vallási ünneppé, a Szegedről elszármazott családok találkozási alkalmává vált.

Az idei búcsú programja augusztus 4-én, szombaton délután 15.30-kor a rózsafüzér-társulatokért bemutatott szentmisével kezdődik, melyet Gyulay Endre püspök celebrál. A 18 órakor kezdődő szentmisében hivatásokért imádkoznak. 20 órakor görögkatolikus liturgia kezdődik, ezt keresztútjárás követi a templom körüli Mátyás téren, majd szentségimádást tartanak a kolostorkertben. Éjfélkor az elhunytakért mutatnak be szentmisét.

Vasárnap reggel 7 órakor az édesanyai és édesapai hivatásokért mondanak szentmisét. A 9 órai ünnepi szentmisét a templom előtti téren Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja a családok békéjéért, egységéért; a liturgia után körmenetet tartanak. 15 órától a betegek gyógyulásáért imádkoznak, majd 16 órától a betegekért, idősekért, orvosokért és ápolókért mutatnak be szentmisét. Az ünnepet 18 órakor Papp Tihamér ferences aranymiséje zárja.

A búcsú napjaiban tárlatvezetéssel egybekötött kolostori séta keretében az idelátogatók megtekinthetik a kolostor egyes részeit is: így a gyógynövényes kertet, a kőtárat, a kerengőt, a szerzetesi ebédlőt és az alsóvárosi ferences szerzetesek közel hatszáz éves történetét bemutató kiállítást. A vezetés során korabeli dokumentumok segítségével bemutatják a ma is sok embert vonzó Havas Boldogasszony-búcsú múltját és a búcsújárással kapcsolatos népszokásokat.

Forrás: Ferences Sajtóközpont

Fotó: Ferences Sajtóközpont; Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria