HEGY – Tizedszer szerveznek keresztény gólyatábort hazánkban

Hazai – 2018. június 30., szombat | 12:57

HEGY (Hittel az EGYetemen) elnevezéssel immár tizedik alkalommal szerveznek keresztény gólyatábort hazánkban. Az idei rendezvényt augusztus 16. és 20. között Gödöllőn tartják.

„Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost” – olvasható az évről évre más színben gyártott pólókon, melyet a HEGY Keresztény Gólyatábor résztvevői és szervezői kapnak. De mit is jelent ez az idézet, amikor egy gólyatábor mottójaként emlegetjük?

Minden végzős gimnazista izgatottan várja, hogy kiléphessen a nagybetűs életbe, amelyről oly sok szó esik a gimnázium utolsó éveiben: hogy tovább tanulhasson, egyetemre mehessen. Azzal együtt azonban, hogy kikerül az iskolapadból, az osztályközösségből is kikerül, új embereket kell hogy megismerjen, sok esetben egyedül, önállóan kell hogy helytálljon. Ez nem mindig egyszerű. Hatványozottan igaz ez azokra a gimnazistákra, akik keresztény gimnáziumba jártak, keresztény értékeket vallanak, s bekerülnek egy olyan egyetemre, amely más értékrendet képvisel, ahol esetleg egyedül érezhetik magukat.

Ha volt osztálytársaikkal meg is szakad a kapcsolat, fontos, hogy legyen egy megtartó közeg, melyhez bármikor fordulhatnak, akikkel akár hetente találkozhatnak, akikre lehet számítani. Ezt a közeget teremti meg a HEGY gólyatábor, ahova bármely egyetem leendő elsőéveseit várják a szervezők. Így tehát nem csupán saját egyetemük, hanem más egyetemek leendő hallgatóit is megismerhetik a fiatalok.

A számtalan színes programon belül – mint amilyen a városi vetélkedő, a borkóstoló vagy a tábortűz – sportolási lehetőséget, játékokat is kínál a tábor. Meghívott előadók beszélnek az adott korosztályt érintő témákról, melyekre akár személyesen az előadások után, akár kiscsoportos beszélgetések keretében reflektálhatnak a fiatalok. A program részét képezi egy szentmise, valamint egy imaest, s a tábor teljes időtartama alatt rendelkezésre áll egy imaszoba is. A tábor lezárása az utolsó este megrendezett bál, amelyre tánctanár készíti fel a „gólyákat”. A színvonalas programok mellett lehetőség adódik mély vagy éppen kötetlen beszélgetésekre. Bemutatnak olyan ifjúsági közösségeket is, amelyek szeretettel fogadják az érdeklődőket, s amelyekben újabb megtartó közegre találhatnak a résztvevők.

„Olyan ez a tábor, mint a hegyre épült város. Egyetemi éveink során biztosan, de talán egész további életünkben emlékezni fogunk rá, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van egy közösség, ahol bátran beszélhetünk a hitünkről, amelyhez fordulhatunk, ha épp elakadtunk, ami megerősít és utat mutat, hogy az igazi értékeket soha ne veszítsük szem elől.”

A táborról további részletek találhatók az esemény honlapján és Facebook-oldalán.

Forrás és fotó: HEGY Keresztény Gólyatábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria