Helyünk a világban – Krízisidőszakot zárt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

2019. május 15., szerda | 11:03

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiója a hajléktalan emberek ellátásának krízisidőszakát lezáró országos szakmai napot tartott május 7-én Budapesten.

A nap folyamán több intézmény munkájába is bepillantást nyerhettek a résztvevők, valamint sikertörténeteket ismerhettek meg, és mentálhigiénés szakemberek, többek között Pál Ferenc atya előadásait hallhatták a segítségnyújtás pszichológiájáról.

A résztvevőket Molnár Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régió ügyvezetője köszöntötte. Elmondta, a konferencián visszatekintenek a karitatív szervezet hajléktalan emberek ellátásában végzett közel harminc éves munkájára, ugyanakkor az is cél, hogy a régi tapasztalatokból tanulva innovatív módszereket, jó gyakorlatokat osszanak meg egymással a nap folyamán.

A konferencia a Helyünk a világban címet kapta, melynek kapcsán megnyitó előadásában Morva Emília régióvezető azt mondta, át kell gondolni, hogy az egyik legnagyobb hajléktalan embereket ellátó szervezet tagjaiként milyen felelősség hárul a szolgálatban részt vevő munkatársakra: „Három nagy felelősségi kört látok. Az első a máltai brandhez, a nyolcágú kereszthez, a máltai küldetéshez való tartozás. Ez olyan értékeket hordoz, melyekért felelősek vagyunk, hogy megmaradjanak. A szeretetszolgálat munkatársaiként a szakma iránti felelősségünk is hatalmas. A legnagyobb és legmélyebb felelősségünk pedig a hajléktalan emberek felé van. Hiszen könnyen lehet, hogy annak a hajléktalan embernek, akinek éppen segítünk, mi vagyunk az egyetlen kapcsolata.”

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

19:24
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

19:59
Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle