Hetvenöt éves az ózdi görögkatolikus parókia

Hazai – 2018. október 5., péntek | 10:42

Fennállásának 75 évéért adott hálát szeptember 30-án az ózdi görögkatolikus közösség. A parókia számos programmal készült a jubileumra.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ózdi görögkatolikus egyházközséget 1943-ban kezdete el szervezni Juhász J. Dénes szerzetes. A kohászat kínálta munkalehetőség miatt a városba költözők közül sokan érkeztek a Hajdúságból és a Nyírségből. Ezek az eddigi otthonukat hátrahagyó, de hitüket el nem hagyó görögkatolikusok voltak azok, akik keresték, hogy szülőföldjüktől távol hogyan fogják tudni megélni hitüket, gyakorolni vallásukat. Később kápolnát és parókiát építettek.

A felépülő első templom búcsúünnepének Istenszülő oltalmát jelölte ki az akkori püspök. Mária oltalmának jele végigkísérhető a parókia életében, hiszen alapításának idején a történelmi körülmények nem voltak optimálisak egy új közösség születéséhez és vallási életéhez. Azonban a templomba járó hívek összefogása és hite minden külső negatív erőt el tudott téríteni. A közösség növekedésével és megerősödésével fölmerült az igény egy tágasabb, több ember befogadására alkalmas templom iránt. A mai templom alapkövét 25 évvel ezelőtt tették le.

A szeptember 30-i ünnepi Szent Liturgiát Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezette. Beszédében a főpásztor a szeretet és a béke fontosságára hívta fel a hívek figyelmét, majd kiemelte a közösség szerepét is: „Oly hasznos egy közösség tagjaival jóban lenni. Örülni az elsőáldozós gyermekeinknek és minden családtagnak. De mennyivel nehezebb egy-egy idegent, egy messziről jött-ment embert, aki esetleg még nagyon különbözik is tőlünk, elfogadni és tudomásul venni. Már pedig az Úr a mai evangéliumban kifejezetten azt kérte, hogy szeressünk. Még akár ellenségeinket is.” A főpásztor úgy fogalmazott a Szentírás szavait idézve, hogy ami embernek lehetetlen, az az Isten kegyelméből lehetséges. Prédikációjában megemlékezett arról, hogy az elmúlt évtizedekben hány százezerszer hangozhattak fel az ózdi hívek ajkáról az „Uram, irgalmazz!” szavak, és hányszor megtapasztalhatták már gondviselő Istenünk segítségét vagy az Istenszülő oltalmát.

Ebben az esztendőben kiemelt figyelem fordul a családok felé, ehhez a kezdeményezéshez a helyi parókia is csatlakozott. „A családok fontosságával kapcsolatos idézeteket helyeztünk el a templom fala körül. A jelenlévőket arra kértük, hogy járják körbe a templomot, olvassák el ezeket a gondolatokat, fontolják meg az idézetek mondanivalóját, és gondolatban vigyenek magukkal egyet-egyet útravalóul” – mondta Bodnár Dániel parókus. A Szent Liturgiát követően Atanáz püspök megáldotta a családokat és a híveket, majd ikont ajándékozott mindenkinek.

Az évforduló alkalmából a régi kápolna is újra az imádság házává vált. Az Istenszülő oltalmának ünnepén a Parakliszt a régi templom falai között végezték. A régi fotókból és liturgikus tárgyakból egy kiállítást is összeállítottak.

A jubileumi programok egyike a Békés Géza ikonfestő alkotásaiból nyílt kiállítás is az Ózdi Művelődési Intézmények (ÓMI) épületében. A kiállítás október 14-ig látogatható.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Ózdi Görögkatolikus Parókia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria