Hit- és erkölcstanversenyt rendeztek a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Hazai – 2019. március 29., péntek | 9:03

Március 23-án Hajdúdorogon rendezték meg a görögkatolikus főegyházmegye hit- és erkölcstan versenyét, amely a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében zajlott.

A felkészülési anyagot a Nyíregyházi Püspökség Hitoktatási Irodája állította össze. Az anyag tartalmazta az eucharisztikus kongresszusok rövid történetét, az ószövetségi, Oltáriszentséggel kapcsolatos előképek bibliai szövegét és az Újszövetség Eucharisztiáról tudósító örömhírét.

Az esperesi kerületekből a legjobb két-két csapat kerülhetett be az egyházmegyei döntőbe. Négy kategóriában rendezték a megmérettetést: egyházi iskolában tanuló 5–6. és 7–8. évfolyamosok, illetve nem egyházi iskolában tanuló hasonló korosztályok részére.

A versenyen, melyet a Szent Bazil Oktatási Központ gimnáziumi épületében rendeztek meg, 60 háromfős csapat vett részt. Szilágyi Gábor atya, a gimnázium igazgatója köszöntötte a versenyzőket. Az okleveleket, érmeket, ajándékokat Kocsis Fülöp érsek-metropolita adta át.

Bár a szervezők „versenyt” hirdettek, a tanulók számára nemcsak versengés, hanem a hitben való előrehaladás s a Krisztussal való találkozás alkalmává vált ez az esemény.

Kategóriánként az első három-három csapat jutott tovább az országos görögkatolikus hit- és erkölcstanversenyre, melyet április 6-án Máriapócson rendeznek majd meg.

Az eredményekről ITT tájékozódhatnak.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Simon Krisztina

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria