Hitoktatóknak tartottak továbbképzést a Kaposvári Egyházmegyében

Hazai – 2017. március 20., hétfő | 18:19

A Kaposvári Egyházmegye hitoktatói továbbképzését március 18-án tartották Kaposváron, a püspöki székházban. Bevezetőként a katekéták szentmisén vettek részt a székesegyházban, amelyet Balás Béla kaposvári püspök celebrált.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megyéspüspök arról beszélt, hogy nincsen elveszett tanítvány a hitoktatók életében. Felidézte hitoktatói múltjából, amikor még plébánosként egy kis cigány lánynak új hittankönyvet ajándékozott, ami már a következő órán nem volt a tanítványnál. Hogy többet ez ne forduljon elő, minden óra végén magához vette a könyvet, hogy az a következő órán is meglegyen. Vigyázott a könyvre és a kislányra is, hogy el ne vesszenek.


A püspöki székházban Kiss Iván, az egyházmegye hitoktatási központjának vezetője köszöntötte a hitoktatókat, felhívta a figyelmet a jelenleg folyó szülői értekezletek fontosságára, amelyeken a hitoktatók tájékoztathatják az érdeklődő szülőket, hogy mit tanítanak hit- és erkölcstanórákon az iskolában. Ezt követően kikérte a hitoktatók véleményét, hogy a következő tanévben milyen tankönyveket használjon az egyházmegye. A jelen lévő mintegy nyolcvan hitoktató többsége úgy vélekedett, hogy épüljenek egymásra a hittankönyvek, ha lehetséges, ugyanabból a hittankönyvcsaládból válassza ki az egyes köteteket a püspökség.


Ezután került sor Tornai Gábor, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense előadására, Mitől jó egy hittanóra? címmel. Kifejtette, módszertanilag nagyon egyszerű a dolog: vagy a gyermeket lassítjuk le arra a szintre, ahol elérhetjük a lelkét, vagy felgyorsulunk arra a szintre, ahol ő van, hogy beláthassa, mi is ott vagyunk vele. A gyermekek véleménye erről más a kicsik és más a nagyok esetében – mutatott rá. Az elsősök szerint akkor jó egy hittanóra, amikor lehet sokat rajzolni, imádkozni, beszélgetni, és emellett Istenről sokat tanulni. A nagyobbak véleménye szerint akkor érdekes egy hittanóra, amikor beszélgetnek, nevetnek, játszanak, vázlatot írnak a diákok, jól elmagyarázzák nekik a dolgokat, a gyerekek együtt lehetnek a barátaikkal, választ kapnak a kérdéseikre. A hitoktató elfogadottsága azon is múlik, hogy milyen ápolt, ez is nyomot hagy a gyermekekben – tette hozzá az előadó.


Tornai Gábor ezután a hitoktatók véleményét idézte. Akkor jó egy hittanóra, ha a Jóistenről szól, ha közvetítjük Isten szeretetét. Akkor jó, ha a gyermek figyelmét egy játékkal, feladatlappal, egy jól sikerült beszélgetéssel meg tudjuk ragadni. Egy hittanóra több részből állhat, hiszen egy mai gyermek a felmérések szerint tíz percig tud egy dologra odafigyelni.

Az előadó ezután Erdő Péter bíborostól idézte azt, amit a legutóbbi kateketikai kongresszuson mondott: „Fontos a kánoni küldetés, az Egyház hitét az taníthatja, aki erre az Egyháztól megbízást kap. Ezt nem pótolja egy diploma sem.”


Kinek akarunk megfelelni? Kitől kaptuk a megbízatást? – tette fel a kérdést a Váci Egyházmegye hitoktatási referense. Majd így felelt: erre a megbízatásra Jézus küldött el minket. Kiemelte, hogy a hitoktatóknak tudomásul kell venniük az online világ jelenlétét, azt, hogy a fiatal generáció számára már ez a közeg a természetes. A gyermekek, akiket oktatunk, már más világban élnek, mint mi – hangsúlyozta. – A kommunikációs híd hét évre csökkent, hétévenként „más nyelven beszél” már a következő generáció. Ezek a gyermekek százszor annyi impulzust kapnak, mint a régi időkben élők.

A továbbképzésen játékokkal is megismerkedtek a hitoktatók, amelyeket óráikon is alkalmazni tudnak. Ezt követően egy okostelefonos alkalmazást letöltve a résztvevők kipróbálhattak egy hitoktatással kapcsolatos játékot, amit szintén hasznosítani tudnak majd a tanórák során.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Hunyadi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria