Hogy megszülethessenek – Séta az életért Budapesten

Hazai – 2018. június 5., kedd | 12:18

Nyolcadik alkalommal tartották meg június 4-én Budapesten a magzatok élethez való jogáért kiálló, „Séta az életért” elnevezésű rendezvényt a városmissziós napok záróeseményeként. Mintegy háromszázan vonultak a Hősök teréről a Tabánba, hogy felhívják a figyelmet az életvédelem fontosságára.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Védd az életet!” feliratú táblákkal, zászlókkal gyülekeztek az életvédő szervezetek meghívására az emberek június 4-én a Hősök terén. Nyolc évvel ezelőtt maroknyi csapat indult útnak a városban – Albertné Görgey Zsuzsanna kezdeményezésére – a városligeti ’56-os szobortól a Tabánban lévő ’56-os szoborhoz.

A szervezők azért választották a menet számára június 4-ét, mert források szerint 1956-ban ezen a napon vezették be hazánkban a kérésre végzett abortuszok mai napig élő gyakorlatát.

A bűnbánati sétára hívó szót immár több százan hallották meg. Az élet értékét, szeretetét és tiszteletét, a magzati élet védelmét hirdető felvonulás idén kapcsolódott a városmissziós napok rendezvényéhez, és a megvalósításában együttműködő szervezetek köre is jelentősen kibővült. A Görgey Zsuzsanna képviselte Magyarok Európában Egyesület mellett a Várva Várt Alapítvány volt a rendezvény főszervezője.

A sétát Székely János szombathelyi megyéspüspök nyitotta meg a Hősök terén. Mécs Lászlónak az anya és a gyermek bensőséges kapcsolatát megéneklő, A királyfi három bánata című versével adta meg a rendezvény alaphangját. Riasztó statisztikákat idézett: 60 év alatt 6 millió abortuszt végeztek hazánkban, 1981 óta pedig folyamatosan kimutatható a magyar népesség fogyása.

„A társadalom lelki színvonala a nőkön múlik” – mutatott rá a püspök, és felhívta a figyelmet arra, hogy a „Séta az életért” kezdeményezés egyszerre figyel a babákra és az édesanyákra. „Ez a nap az engesztelés és a bocsánatkérés, az ima és könyörgés alkalma a gyerekekért és az édesanyákért” – ezzel a buzdítással indította útnak az életvédőket Székely János.

A menet a táblákkal, zászlókkal, molinókkal, fehér lufikkal rendőri biztosítás mellett vonult végig az Andrássy úton. A szervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy az érdeklődő járókelőket tájékoztassák. A menetben részt vettek magzatvesztés utáni gyógyulással foglalkozó lelkigondozók, örökbefogadással foglalkozó szervezetek képviselői is.

Az első megálló a Liszt Ferenc téren volt, ahol Bartha Angéla szociális testvér a városmisszió képviselőjeként köszöntötte a felvonulókat. Azt fogalmazta meg, hogy az élet védelme melletti kiállással isteni parancsot teljesítünk. „Szaporodjatok és sokasodjatok!” – Isten adta feladatul az élet továbbadásának kötelezettségét, és ő az, aki áldásával segíti az embert az életadásban. A szociális testvér imára szólított fel: azokért imádkozott a tömeg, akik éppen ebben az időszakban gondolkodnak a várandósságuk megszakításán.

A CitizenGo nemzetközi szervezet képviseletében Zaymus Eszter ismertette az Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért címmel a közelmúltban indított kezdeményezést, mely a döntéshozókat kéri, hogy foglalkozzanak a népesedésre befolyással lévő kérdésekkel – 2017-ben 100 élveszületésre ugyanis 31,1 abortusz jutott.

Az Erzsébet téren tanúságtételek hangzottak el. Sándor Róbert, a Várva Várt Alapítvány aktivistája élettörténetét osztotta meg a résztvevőkkel: édesanyja családjával dacolva életet adott neki, de felnevelését már nem vállalta. Az állami gondoskodásba került gyermek hosszú évek hányattatása után jutott a fóti gyermekvárosba, ahol elvégezte iskoláit, szakmunkás végzettséget szerzett, majd 18 évesen az utcára került. A talpraesett ifjú azonban gyorsan megtalálta a boldogulás útját. Munkát szerzett a szakmunkásképzésből ismert dunakeszi vagongyárban, hamarosan megnősült, négy gyereke született. Tanulni kezdett, elvégezte a jogi egyetemet, jelenleg a testnevelési főiskolára jár. „Édesanyámmal nem tartom a kapcsolatot. Találkoztam vele, de ő nem akart tudni rólam. Ma mégis a hála érzésével állok itt, mert jobb lenni, mint nem lenni” – fogalmazott az alapítvány szlogenjét idézve.

Ugyancsak az alapítvány kérésére hangzott el a négygyermekes, tízunokás Judit tanúságtétele. A nagymama magával hozta Ráhelt, legkisebb unokáját. A várandósság alatt azt diagnosztizálták, nyitott gerinccel fog megszületni a baba. A nagymama Isten segítségét kérte, imádkozott, és a baba sorsáról döntő utolsó ultrahang már nem mutatta a fejlődési rendellenességet. „Jézus most is gyógyít, nekünk kérni kell, és ki kell tartanunk az imában” – mutatott rá az egészséges gyermekre.

A negyedik állomáson, a belvárosi Nagyboldogasszony-templom előtt Olaj Dávid József szólt a résztvevőkhöz. Bemutatta a lelki adoptálás mozgalmat, amelynek tagjai kilenc hónapon át naponta elmondják egy-egy magzatért a lelki adoptálás imáját. Ezt a pálos Puskás Róbert Antal vezetésével a tömeg is elimádkozta.

A menet végállomása a Tabánban található ’56-os emlékmű előtti tér volt. Itt imára szólított fel Szabó Dániel nyugalmazott református lelkész; Horváth István pedig a Magyar Evangéliumi Szövetség képviseletében tájékoztatást adott prevenciós, felvilágosító programjukról, amelynek keretében egy busz járja az ország középiskoláit, és mutatja be a magzati élet folyamatát a diákoknak. A Prazsák Family Band dalaival zárult a megmozdulás.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria