Hollai Antal plébánosra emlékeztek Albertfalván

Hazai – 2018. augusztus 1., szerda | 11:28

Halálának negyedik évfordulóján Hollai Antal plébánosra emlékeztek Budapest-Albertfalván. Hollai Antal atya idén lenne hatvanéves. A július 29-én este tartott szentmisére ezúttal is megtelt a Szent Mihály-plébániatemplom.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bár az évforduló ezúttal vasárnapra esett, a szentmisén nyolc pap misézett együtt; a főcelebráns Gável Henrik albertfalvi plébános, a szónok Válóczy József teológiai tanár, Budafok-Felsőváros plébánosa volt.

A korábbi évek miséihez hasonlóan a helybeliek mellett Hollai Antal korábbi szolgálati helyeiről is szép számmal érkeztek: Farkasrétről, Felső-Krisztinavárosból, az albertfalvi plébánosként ellátott Kelenvölgyből és Budafok-Felsővárosból. Jelen volt a lelkipásztor édesapja, Hollai Ferenc is, aki hamarosan a 95. születésnapját ünnepli. 

„Mély, benső indíttatásból emlékezünk immár négy éve” – mondta homíliájában Válóczy József professzor, Hollai Antal egykori barátja és tanártársa, kiemelve az emlékezés és a megemlékezés szempontjait, majd az elhangzott, kenyérszaporításról szóló evangéliumi részlet alapján emlékezett meg Hollai Antalról, mint „az egyik legjobb, legbizalmasabb barátról, lelkivezetőről, bajtársról, harcostársról, az azóta is érzett hiánynak, a betöltetlen és betölthetetlen űrnek a tudatában”, hálát adva életéért.

Válóczy József beszédében párhuzamot vont az evangélium alapján Jézus személye és Hollai Antal papi hivatása között.

„…visszavonult a hegyre” – Válóczy József szerint Hollai Antal nagyon hasonlított Jézusra abban, hogy határozottan eltolta volna magától a királlyá tevés minden formáját. Mindezt nem önbizalomhiányból tette, hanem „egyszerű bensőséges realizmusából következett: nem kereste sem a hatalmat mások felett, sem a pozíciókat, sem a népszerűséget, nem várt dicséretet a valódi erényeiért”.

„Ti adjatok nekik enni” – a teológiai tanár kiemelte, hogy Hollai Antal magáénak érezte ezt a feladatot, felelősséget, küldetést: neki kell enni adnia. Nem szolgai kötelességteljesítésből fakadt ez, hanem „nagyon is szerette ezt a feladatot, amely megmutatkozott abban, amilyen lelkiismeretesen, hűségesen készült rá: dolgozott azon, hogy legyen mit táplálékul adnia – imádsággal, teológiai-lelki irodalom olvasásával, csenddel, elmélkedéssel”.

„Tóni atya kész volt enni adni, sokan táplálkozhattunk belőle, ez a tanúságtétel egyszerre őrizheti, ápolhatja bennünk az ő emlékét, és indíthat minket olyan istenszeretetre, amelyet benne láthattunk, amellyel benne találkozhattunk” – zárta gondolatait Válóczy József professzor.

A misét a templom Ludmány Emil vezette kórusának éneke és a plébánia ministránsainak szolgálata tette ünnepélyesebbé. Az emlékmise végén a résztvevők egy emlékkártyát kaptak Hollai Antal arcképével és egy tőle származó, az aznapi evangéliumhoz fűződő idézettel: „A valódi csoda nem az, ha eszünk a megszaporított kenyérből. Ő nem elkápráztatni akar minket. A valódi csoda az, ha felismerjük benne az Isten Fiát, aki jelenlétével értelmet ad az életünkben mindennek…” Ezt követően a templom falán lévő Hollai Antal-emléktáblán helyezett el koszorút a plébánia képviselő-testülete nevében Bató András, valamint az Albertfalvi Keresztény Társaskör nevében Horváthné Gy. Mária és Kiss István. A megemlékezést agapé zárta a templomkertben.

Szöveg: Wappler Ádám/Albertfalvi Szent Mihály-plébánia

Fotó: Kocsis Csobánka

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria