Horvát nemzetiségi napot tartottak a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegyében

Hazai – 2017. június 20., kedd | 17:41

Hagyományos keretek között rendezték meg Kalocsán a horvát nemzetiségi napot június 18-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvényt a Kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezte meg, Szabó László elnök vezetésével. Az elmúlt évekhez hasonlóan Antunovity János püspök születésének évfordulójához kapcsolódott a találkozó.

Antunovity János (1815–1888) Kunbaján született nemesi családból, amely rokonságban volt az almási Antunovics birtokos családdal. 1842-ben lett almási plébános. 1859-ben Kalocsára került kanonoknak, majd nagyprépost lett, végül 1876-ban boszniai választott püspök. A bunyevác öntudat felébresztőjeként tartják számon. 1888-ban, Kalocsán halt meg, itt is temették el.

A rendezvény kulturális programmal kezdődött, majd az egyházmegye horvát hívei ünnepi szentmisén vettek részt a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban. A szentmisét Mirko Štefković címzetes apát, a szabadkai egyházmegye titkára, archívumkezelője mutatta be.

A mise záróáldása után az ünneplők a Katona István-ház elé vonultak, ahol megkoszorúzták Antunovity János püspök emléktábláját. Az ünnepen Horvátország pécsi konzulátusa is képviseltette magát, megjelentek az országos, valamint a megyei horvát nemzetiségi önkormányzatok vezetői is. Nagy számban voltak együtt a főegyházmegyében élő horvát nyelvű hívek Vaskútról, Hercegszántóról, Dusnokról, Bátyáról, valamint több más településről. Az ünnep hivatalos részét vacsora követte, majd a táncház késő estig tartott. A főegyházmegyét Polyák Imre nemzetiségi püspöki helynök, valamint Szűcs Tibor főesperes, kanonok képviselte a rendezvényen.

Forrás: Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria