Húsz éve került a Pécsi Egyházmegye fenntartásába a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon

Hazai – 2018. november 30., péntek | 14:01

1998. augusztus 1-jén került a Pécsi Egyházmegye fenntartásába és vette fel Skóciai Szent Margit nevét a vásárosdombói gondozóotthon. A huszadik évfordulóról a névadó szent emléknapján, november 16-án emlékeztek meg a 61 éve működő intézményben.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ünnepen került sor „Az év dolgozója” címek kiosztására, melyeket Udvardy György pécsi megyéspüspök adott át. A címet idén  Schäffer Zsuzsanna igazgató, valamint Orsós Lászlóné és Máté Mónika gondozók nyerték el. Az intézményben dolgozók közül idén már többen kaptak szakmai elismerést: Szarka Györgyné és Molnár Józsefné dicséretben részesült a Magyar Ápolási Egyesület visegrádi konferenciáján, az intézmény vezetőjét pedig november 10-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara részesítette elismerésben a szociális ellátás területén végzett többéves kitartó és eredményes munkájáért.

Homíliájában Udvardy György az itt élők és dolgozók közösségének méltatása mellett a hálaadásról beszélt. „Hálát akarunk adni a margitmajori gondozóotthon átvételének 20. évfordulójáért. Azért a húsz évért, amelyet az egyházmegye fenntartásában működve, szolgálattal telve éltek meg. A hálaadás alapvetően a kezdetekre irányul, arra a bátorságra, amellyel Mayer Mihály püspök úr és kollégái belevágtak abba a szolgálatba, amely Isten szeretetének, irgalmának a megjelenítése intézményes keretek között. Bátorság kell ehhez! Az Egyháznak és az Egyház tagjainak mindig feladata az irgalmas szeretet gyakorlása.”

A főpásztor kiemelte, hogy a gondozóotthon munkatársai és lakói szinte egy családként vannak jelen nap mint nap, munkájuk, életük az isteni irgalom példája. Hangsúlyozta, az intézményben az isteni irgalom megtapasztalása mindennapi élmény; a legkisebb cselekedet is az üdvösség távlatát nyitja meg az itt lakók számára.

Az ünnep alkalmából fotókiállítás is nyílt, amely az elmúlt húsz év emlékeit idézi fel.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria