Huszonöt éve szolgál Brieber László Balatonszentgyörgy plébánosaként

Hazai – 2017. március 13., hétfő | 12:23

Március 8-án, szerdán este ünnepi szentmise keretében adott hálát Brieber László huszonöt éves balatonszentgyörgyi szolgálatáért.


Brieber László a szentmise bevezetőjében elmondta, hogy még emlékszik a huszonöt évvel ezelőtt bemutatott első szentmiséjének prédikációjára. Az ünnepre Balatonkeresztúrról, Balatonberényből, Vörsről és mindazon falvakból érkeztek hívek, ahol az elmúlt negyedszázadban szolgált. A szentmise homíliáját Szűcs Imre nagykanizsai plébános mondta, aki a hetvenkét tanítvány elküldésének történetét olvasta fel a Szentírásból. Felidézte Brieber László egyéniségének vonásait is; hogy milyen sok ember számára nyújtott vigaszt, hogy sokakat biztatott válságos élethelyzetükben, és mennyi embert oldozott fel bűneiből ennyi év alatt. Hangsúlyozta, hogy a balatonszentgyörgyi plébános az imádságból merített erőt küldetése eddigi teljesítéséhez.


A szentmise után a balatonszentgyörgyi önkormányzat adott fogadást a helyi művelődési házban, ahol Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere köszönte meg a település nevében Brieber László szolgálatát. A község vezetője elmondta, hogy a plébánosnak is köszönhető, hogy falujukban béke uralkodik. A papság nevében Kiss Iván marcali esperes-plébános mondott köszöntőt, aki azt emelte ki, hogy Brieber László az a paptestvér, aki bátorítja a többieket, figyelmes, minden alkalommal felhívja az egyházmegyében azt az atyát, akinek névnapja vagy születésnapja van. Az ünnepségen a környék papsága is részt vett.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria