Idén is lesz Mária Út zarándoklat Szent István ünnepén

Hazai – 2018. július 18., szerda | 17:25

Erdő Péter bíboros, prímás megbízásából a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió idén is gyalogos zarándoklatot és felvezető műsort szervez az augusztus 20-i Szent István-ünnepre. Erre készülve tartottak sajtótájékoztatót július 18-án, szerdán délelőtt a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A sajtótájékoztatón Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent Jobb őre; Szabó Tamás, a Mária Út és a Mária Rádió (MR) alapító elnöke; valamint Prontvai Vera, az MR főszerkesztője és a Mária Út zarándoklat önkéntese tájékoztattak az augusztus 20-i programokról.

Snell György kiemelte, hogy államalapító királyunk ünnepe a Szent István-bazilika legnagyobb ünnepe, egyben a templom búcsúja is. A segédpüspök szeretné, ha minél többen részt vennének az augusztus 20-ai ünnepségen, a Mária Út zarándoklaton, hiszen nehéz időket élünk, rengeteg baj, nehézség van egész Európában.

Számunkra erőt és reményt adó, hogy ezer esztendővel ezelőtt volt egy olyan királyunk, aki jobbjával irányt szabott ennek az országnak, kereszténység és magyarság elválaszthatatlan volt számára. Szent István örökségének megőrzése soha nem volt aktuálisabb, mint ma – hangsúlyozta a Snell György, aki közölte azt is, hogy az augusztus 20-i ünnepi szentmise délután 5 órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtti téren, a szentbeszédet Német László SVD, a délvidéki Nagybecskereki Egyházmegye püspöke mondja majd. A magyar állam meghívására részt vesz Szent István ünnepén Béchara Butros Rai libanoni maronita bíboros is.

Prontvai Vera elmondta, az Erdő Péter bíboros megbízásából szervezett augusztus 20-i Mária Út zarándoklatot Székely János szombathelyi megyéspüspök vezeti. A gyülekező a Mária Rádió Gogol utcai, budapesti stúdiója előtt lesz, ahonnan 13 órakor indulnak a Szent István-bazilika elé, érintve a Váci utat, a Nyugati teret és a Bajcsy-Zsilinszky utat.

A Mária Út zarándoklat gyönyörű tanúságtétel, melynek során több ezer ember, határon innenről és határon túlról együtt zarándokol a Belvárosban Szent István ünnepén, hitet téve a hitéről, a keresztény értékek iránti elköteleződéséről. Délután 3 órakor kulturális műsor kezdődik a Szent István-bazilika előtt, köszöntőt mond Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. A rendezvényen hallhatók lesznek a Sanctus Stephanus Kárpát-medencei versmondó verseny díjazottjai, fellépnek a Szentpéterfai Talentumok és a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes. A műsort Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes ezen alkalomra összeállított énekcsokra zárja, ezt követi az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb-körmenet – ismertette a Mária Rádió főszerkesztője.

Szabó Tamás felidézte, hogy tizenkilenc éves unokája azt kérdezte tőle, miért menjen el erre a zarándoklatra, mit üzen számára egy hivatalos ünnepség? A Mária Rádió és Mária Út elnöke szerint ez lényegi kérdés, vajon éri-e olyan élmény az ide zarándoklót – különösen a fiatalokat –, hogy utána elmondhassa: megérte eljönni, ez nekem is szólt, jövőre is eljövök.

Képzeljük el, hogy egy születésnapról van szó. Szent István ünnepe valójában hazánk születésének a napja is. A születésnapot meg szoktuk ünnepelni a családban, várjuk, készülünk rá. Ha pedig valami jó történik velünk, örülünk neki. Szent István napján azt is ünnepeljük, hogy vagyunk, ezer év után is létezünk. Rávilágítunk arra is, hogy a harc folyamatos a különböző kultúrák, civilizációk, vallások között. Ez most kézzelfogható. A harcban az erős marad talpon, az erőt pedig a lelkierő adja. Felidézhetjük Izajás szavait, aki azt mondja: „Bizony, ha nem hisztek, nem maradtok meg” (Iz 7,9). Ez fordítva is igaz: ha hisztek, megmaradtok. Szent István példája azt mutatja, hogyha hiszünk, megmaradunk. Hogyan lesz ebből élmény? – tette fel a kérdést az elnök. – Például úgy, ha valami olyasmit látunk, amit még nem láttunk. Ilyen a Mária Út zarándoklat is, amit már sokadszorra szerveznek meg. Több ezer ember, különböző népviseletekbe öltözve, vagy éppen hétköznapi ruhában, Mária- és Szent István-énekeket énekelve vonul végig az útvonalon, az utca népe közül bizonyára lesznek, akik rácsodálkoznak erre, és megfogalmazódik bennük a kérdés, miért olyan fontos ez azoknak, akik részt vesznek benne? Ha mindez megnyitja a szívüket, akkor talán felébred bennük a kíváncsiság Krisztus tanítása iránt. Lényeges, hogy szólítsuk meg az érdeklődő fiatalok értelmét, de mindenekelőtt ragadjuk meg a lelküket, hogy érezzék minél többen fontosnak a részvételt ezen a zarándoklaton.

Szabó Tamás végül megjegyezte, még nem tudja, eljön-e az unokája a zarándoklatra, jelenleg zajlik köztük az érvek és ellenérvek küzdelme.

Szent István királyunk szentté avatásának közelgő ünnepére időzítve a Mária Út Közhasznú Egyesület ismét kiadta Székely János Mária Út, a Lélek útja című lelki könyvét, melynek előszavát Szabó Tamás írta. A szombathelyi megyéspüspök 2011 augusztusában Szamosújvárról, 2012 augusztusában pedig Marosvásárhelyről vezetett gyalogos zarándokcsoportot Csíksomlyóra a Mária Úton. A könyvben emlékeztet rá: „A magyar nép évszázadokon át hősiesen védte az európai kultúrát, a keresztény hitet és civilizációt. Ebben a küzdelemben véreztünk, fogytunk, gyengültünk. Sokszor nem sok köszönetet kaptunk ezért a helytállásért. Azonban ma is ugyanez a küldetésünk. Védőbástyaként védeni az értékeket, az élet, a család, a hit, a gyökereinkhez való ragaszkodás értékeit.”

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria