Idén is megrendezték a Mikulás Focikupát a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2017. december 13., szerda | 11:44

Hatodik alkalommal rendezett Mikulás Focikupát a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája (PécsiKatifi) a baranyai megyeszékhelyen.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén nyolc csapat vett részt a két hétvégén át folyó versengésben. A bajnokság a korábbi évekhez hasonlóan baráti és családias hangulatban telt, köszönhetően az évek óta visszajáró résztvevőknek, illetve a családjaikból, barátaikból álló lelkes szurkolótábornak. A focikupa ünnepélyes eredményhirdetéssel, majd közös agapéval zárult a Mindenszentek-templom klubhelyiségében.

A 2012-ben indult focibajnokság azzal a céllal jött létre, hogy a sportolás keretében találkozzanak a különféle közösségek különböző generációi, így a résztvevők között voltak egyetemisták, kollégisták, apukák, egyházmegyei dolgozók, baráti társaságok, plébániai közösségek tagjai.

Az idei teremtorna győztese az Apukák csapata lett, második helyen végzett a Szent Margit Legenda, a harmadik helyezést A Mester és Csapata szerezte meg.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria