Idén tavasszal is lesz családpasztorációs papi találkozó

Hazai – 2017. február 20., hétfő | 10:00

Május 10-én Budapesten, az MKPK irodaházában szervez családpasztorációs papi találkozót a püspöki konferencia családbizottsága. A résztvevők Ferenc pápa „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdításának 7. fejezete alapján elmélkednek szolgálatuk megújításáról.

A két családdal foglalkozó szinódus és az utána megjelent Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás senkiben sem hagyhat kétséget afelől, hogy a családpasztoráció megújításra szorul – írja a meghívóban Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családpasztorációért felelős püspöke. Ferenc pápa egy interjúban, még 2013 szeptemberében a család és a társadalom válságával foglalkozva kijelentette: „A kérdés nem az, hogy hogyan változtassuk meg az Egyház tanítását, hanem az, hogy egyrészt hogyan tudjuk érvényre juttatni pasztorációnkban ennek a tanításnak a teljes mélységét, másrészt hogyan tudjuk figyelembe venni a mai emberek élethelyzetét, képességeit és lehetőségeit. Ez pedig valósággal kötéltáncos mutatvány!” Apostoli buzdításában azután sok útmutatást ad ennek a „mutatványnak” a megvalósításához – teszi hozzá Bíró László.

A találkozót május 10-én, szerdán 10 és 16 óra között rendezik meg az MKPK irodaházában (Budapest, VI. kerület, Városligeti fasor 42.). Bíró László püspök köszöntője után Türelmes realizmus a gyermekek etikai nevelésében  címmel Tokár Imre P. János OFM, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője és A családi élet mint nevelési közeg és a szexuális nevelés  címmel Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató tart előadást.

Délután kiscsoportos beszélgetésre is lesz lehetőség. A szóba kerülő témakörök:
– Pozitív pasztorális tapasztalatok az iskolában, a pedagógusokkal és a szülőkkel;
– Hogyan sikerült a plébániai családcsoportban a szülőket nevelési problémáikban segíteni?
– Lelkivezetés és/vagy nevelési tanácsadás?
– Milyen esetekben alkalmazható Ferenc pápa „evangéliumi realizmusa”?

A találkozó a csoportmunka kiértékelésével, Bíró László püspök záró előadásával és közös imádsággal ér véget.

Jelentkezni április 29-ig a www.katcsal.hu honlapon keresztül lehet.

Forrás: MKPK Családbizottság

Fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria