II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéjét helyezték el a sződi templomban

Hazai – 2019. május 2., csütörtök | 11:19

Az Isteni Irgalmasság vasárnapján, április 28-án a sződi Mária Magdolna-templomban Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét Jerzy Nowak SDS plébános koncelebrálásával. A szertartás keretében elhelyezték a templomban Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéjét.

A szentmise kezdetén Puskás Szilveszter, sződi alpolgármester és világi elnök üdvözölte a megyéspüspököt, Rózsa László állandó diakónus pedig átadta a sződi közösségnek Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek üzenetét, aki az ereklyéket adományozta.

A megyéspüspök homíliájában beszélt az Isteni Irgalmasság vasárnapjának eredetéről: Szent Fausztina látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, aki maga kérte, hogy a húsvét utáni első vasárnap legyen az Isteni Irgalmasság ünnepe. II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdette ki az Isteni Irgalmasság ünnepének bevezetését; ugyanezen a napon szentté avatta Fausztina nővért.

Ezt követően az irgalmasságról elmélkedett a püspök: „Az irgalmasság Isten tulajdonságainak egyike és ezt az irgalmasságot szeretetében, a megváltással adott újrakezdésben, az egységben folyamatosan megtapasztaljuk. Nekünk pedig gyakorolnunk kell embertársaink felé ezt az irgalmasságot, ezért küldött minket Jézus a világba. Kérjük a Szentlélek erejét, hogy képesek legyünk segítséget nyújtani a szegényeknek, a börtönben lévőknek, az elesetteknek, a betegeknek és minden rászoruló embernek még akkor is, amikor az igazságosság, a jog alapján az nem lenne elvárható.”

A napi evangélium kapcsán Beer Miklós a krisztusi küldetésről beszélt: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”. Nem hallgathatunk arról, amit a tanítványok és mi is megtapasztalunk. Nem hallgathatunk a feltámadásról, a húsvéti örömhírről, vinnünk kell, hirdetnünk kell Isten szeretetét, irgalmát, és életünkkel meg is kell mutatnunk ezt a szeretetet és irgalmat – zárta a szentbeszédet a megyéspüspök.

A homília után tizenegyen vették fel a bérmálás szentségét. A szentmise végén pedig az ereklyéket ünnepélyesen elhelyezték egy új oltárszekrénybe.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria