Ikonfestő tábort tartottak Máriapócson

Hazai – 2017. július 7., péntek | 14:15

Június 26-tól július 2-ig rendezték Máriapócson a tábort, melyben az ikonfestés technikáját tanulták az érdeklődők. Július 2-án a máriapócsi kegytemplomban szentelte meg az elkészült új ikonokat Orosz István parókus.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ikon az Isten megismerésének egyik eszköze. Amellett, hogy esztétikai élményt nyújt a szemlélő számára, tanít is; az ikon előtt imádkozót formálja, neveli.


Máriapócson egyhetes ikonfestő táborban tanulták magát a technikát az érdeklődők. Férfiak és nők, tizenévesek és nyugdíjasok kaptak útmutatást a deszka előkészítésétől az alapozáson át az alakok megrajzolásáig, hogy vasárnapra elkészüljenek a képek. Ugyanazzal a nyitottsággal és alázattal tanult a táborban sokadszor részt vevő, mint aki először jött el. „Életre szóló tanulás” – mondták többen is.


Varga Antal Tarzíciusz kurzusvezető úgy nyilatkozott, számára öröm a festést tanítani, beszélni a színek, a formák szigorú szabályairól, s még inkább öröm átadni az ikonokon keresztül egyfajta tudást Krisztusról. Ugyanakkor a legfontosabb a közösen végzett imádság.


Az ikonfestők részben a papi lelkigyakorlat szertartásaiba kapcsolódtak be, ugyanis a táborral párhuzamosan Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tartott a görögkatolikus atyák számára három napon át elmélkedéseket. Máskor Nyírcsaholyból jött át az ikonfestők régi barátjaként Ivancsó Sándor parókus liturgizálni.


Vasárnap, a reggeli Szent Liturgiát követően a kegytemplomban szentelte meg az elkészült új ikonokat Orosz István parókus:

„Úristenünk, ki szenteidnek festett képeit el nem veted, sőt, inkább kedvesen fogadod, mert mindazok, kik testi szemükkel azokra tekintenek, lelki szemükkel mindannyiszor a szentek cselekedeteire, s neked tetsző életére gondolnak és emlékeznek; buzgón kérünk, hogy ezeket a képeket, melyek egyszülött Fiad üdvözítő megtestesülése, csodái s jótéteményeinek tiszteletére, emlékezetére és dicsőségére szolgálnak, amiket az isteni evangélium is előad, ne csak tiszteljük, hanem az ábrázoltra tekintve véssük elménkbe, s tartsuk meg hálásan emlékezetünkben. Hasonlóképp a legtisztább Istenszülő Szűz, a testnélküli Mennyei Erők, az Előhírnök és Keresztelő Szent János, a szent apostolok, próféták, vértanúk s az összes szenteknek együtt felállított képeit kegyelmesen, e szentelt vízzel való meghintés által, mennyei áldásoddal áldd meg, szenteld meg, s mindazoknak, kik ezek előtt téged, Atyaisten, egyszülött Fiadat, legszentebb, életadó Lelkedet, a legtisztább Istenszülőt és az összes szenteket – kiket e képek ábrázolnak – méltóan tisztelik, add isteni kegyelmedet; azoknak pedig, kik mint a te hűséges szolgáid s kedveltjeid, imáikkal Hozzád mint Istenükhöz és Urukhoz segítségért és irgalomért esedeznek, jószívűségedből szentjeid imái által add segítségedet, ajándékozz nekik bűnbocsánatot, és mint jóságos, tedd őket országod örököseivé. Mert te vagy a kegyelem, irgalom és emberszeretet Istene és téged dicsőítünk egyszülött Fiaddal, legszentebb, jóságos és életadó Lelkeddel együtt, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.”

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria