Intézmény és karizma az egyházban – Konferenciát rendeztek Tomka Ferenc könyvéről

Hazai – 2017. január 18., szerda | 13:39

Tomka Ferenc „Intézmény és karizma az egyházban” című könyvének egyháztani újraolvasására tettek kísérletet a Magyar Pax Romana szervezésében megrendezett konferencia előadói a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán január 17-én.

A tanácskozáson előadást tartott Puskás Attila tanszékvezető egyetemi tanár, Török Csaba egyetemi tanár és Várnai Jakab OFM, a Sapientia rektora. 

Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára előadásának kezdetén Tomka Ferenc meghatározását idézte: „A karizma Isten olyan kegyelmi adománya, melynek eredete nem egyéni képességekre, nem is az intézményre, hanem közvetlenül Istenre vezethető vissza. Célja a közösség szolgálata, Krisztus misztikus testének felépítése.” A vallásszociológus ehhez még hozzáteszi könyvében, hogy „a karizma az intézménytől teljesen független”. Milyen érvek szólnak e függetlenség mellett? A Szentírás szerint a „Lélek ott fúj, ahol akar”, adományait tetszése szerint osztja annak, akinek akarja. A karizmák a szentségek intézményeitől is függetlenek – ez megfelel a hagyományos kegyelemtani megközelítésnek –, de a hierarchiától is, mert a lelki adományokat nem papi közvetítéssel kapjuk. 

Ezt a képet Puskás Attila szerint árnyalnunk kell. A II. vatikáni zsinat tanításában a keresztség és a bérmálás szentsége Krisztus hármas küldetésében részesít bennünket. A bérmálás során megkapjuk a Szentlélek ajándékait is. A zsinati szóhasználatban előforduló „hierarchikus adományok” tulajdonképpen karizmákat jelentenek. Így a püspökök megkapták az „igazság biztos karizmáját”. A Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció szerint a lélek adományai sajátos szolgálatra hívnak, de a szolgálatok az intézményben jelennek meg. Az Újszövetségben Szent Pál apostol szól a karizmákról (Róm 12; 1Kor 12). Ezekben a karizma az egyházi szolgálatokra vonatkozik.

Puskás Attila Walter Kasper megközelítését is idézte. E szerint az Egyház alapszerkezete karizmatikus. A német bíboros úgy látja, hogy akkor történt egyfajta torzulás, amikor a püspöki hivatal mintegy magába szívta a karizmákat. A papi hivatalban a vezetés karizmája intézményesül az Egyházban, de ezt a karizmát a pap nem a közösségtől, hanem a Lélektől kapja. 

Tomka Ferenc szembeállítja a statikus és a dinamikus intézményt. A statikus hajlamos az elidegenedésre, megmerevedésre. A dinamikus képes a változásra, mert reagál az idők jeleire. Szent II. János Pál pápa működése egy dinamikus egyházképből indult ki. Erre példa az Ut unum sint kezdetű enciklika, melynek az volt az eredetisége, hogy nemcsak a katolikus hívekhez, hanem minden megkeresztelthez szól. A pápa mindenkit arra hívott, hogy a harmadik évezredhez közeledve együtt gondolkodjunk a pápai primátus communio ecclesiologiának megfelelő formájáról. De az Assisiben megrendezett találkozók is a dinamikus megközelítés jegyében valósultak meg. A pápa egyfajta önértelmezésből kiindulva érezte úgy, hogy a Katolikus Egyház látható határain túl is felelősséget visel az egység és a béke megvalósulásáért. 

Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára Ferencek párbeszéde című előadásában a szentatya december 22-i beszédéből indult ki. Ebben az egyházfő a Római Kúria reformját vázolta fel. Ebben az összefüggésben értelmezve Tomka Ferenc könyvét az intézmény a változás tárgya, míg a karizma a változtató. Abból kell kiindulni, hogy a Lélek – aki a karizmákat adja – az Egyház „szerzője és előmozdítója”. A karizmákat Tomka Ferenc szociológiai kontextusba helyezte, hiszen intézményi vetületük is van.

A pápa megfogalmazása szerint „nem új, hanem megújult emberekre, nem személycserékre, hanem a személyek megváltozására van szükség. A gondolkodást kell megváltoztatni”. A strukturális reform nehézsége, hogy minden új ember részévé lesz annak a rendszernek, amelynek megújítása a feladata. 

Hogyan értelmezzük a karizmatikus elemet akkor, ha az ellenpólusa az intézményes keretnek? Az Evangelii gaudium szerint az időt előnyben kell részesíteni a térrel szemben. Ha elsőbbséget adunk a térnek, akkor megállítjuk a folyamatokat, míg az idő elsőbbsége azt jelenti, hogy a folyamatok elindításával foglalkozunk.

A reformtörekvés egyik problémája, hogy mielőtt változtatnánk, már tudjuk, hogy mi lesz a változtatás végeredménye. Előbb-utóbb a reformnak el kell jutnia egy olyan pontig, amit már nem látunk előre, mert a valódi, karizmatikus strukturális átalakítás azt jelenti, hogy a jövő bizonytalan. Ne felejtsük, hogy a Szentlélek nem fogja magára hagyni az Egyházat.

A pápa módszertani alapelve: „látni, mérlegelni, cselekedni”. A helyzetfelmérés szintjén veszélyt jelent, hogy „az intézményes struktúra meghatározza a szerephordozók látásmódját”. A mérlegeléshez hozzátartozik, hogy „intuitív, vagyis túllát a struktúrán”. A cselekvés területén Tomka Ferenc kiemeli a közösség szerepét. 

Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora az egyháztani szempontokat világította meg. Tomka Ferenc könyvében kísérletet tett egy tudományos elmélet, a tudásszociológia eredményeinek egyháztani alkalmazására. A tudomány ugyanakkor nem került az egyháztan helyére.

A szociológia szerint a karizma és az intézmény mást jelent, mint az egyháztanban. Az Egyház karizmatikussága a bizonytalanságra és a személyes istenkapcsolatra utal, a közösség építésében pedig igyekszik távolságot tartani a világtól. Az intézményi jelleg a biztonságot helyezi előtérbe, könnyen elszemélytelenedik és formálissá válik, a világgal pedig kompromisszumot köt azért, hogy a történelemben fent tudjon maradni. 

A ferences rend története is mutatja, hogy az intuíciótól előbb-utóbb eljutunk az intézményig. Szent Ferenc karizmája újra és újra megjelenik valakiben, vagyis az intézményben mindig ott rejlik a karizma is.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria