Isten irgalmassága szabaddá tesz – hitoktatók lelkigyakorlata a Székesfehérvári Egyházmegyében

Hazai – 2016. július 6., szerda | 10:50

Június 30. és július 2. között tartották a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatói és lelkipásztori kisegítői számára az éves lelkigyakorlatot Iszkaszentgyörgyön, az egyházmegye lelkigyakorlatos házában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató a háromnapos találkozón arról beszélt, hogyan éljük meg Isten igazságosságát és irgalmasságát és váljunk annak hirdetőivé elsősorban ott, ahol élünk, másodsorban azon a helyen, ahová küldetésünket kaptunk.

„Modern életvitelünkben komolyan rászorulunk az irgalmas Istenre, egymás irgalmára. Rohanó, személytelen világunkban – ahol alig ismerjük egymást, nem szánunk időt és energiát, hogy segítsük a másikat –, sok a keserűség, a magány, a szomorúság. Egy ilyen világban fényt jelent Isten irgalma, és az az ember, aki közvetíteni tudja ezt a másik ember felé” – kezdte lelkigyakorlatos beszédét Ugrits Tamás.

Az előadó összegyűjtötte az evangélium irgalmasságról szóló tanításait, különösen Lukács írásaiból. Elsősorban azokat a példabeszédeket, Jézus életének azon állomásait sorolta fel, amelyek rávilágítanak arra, hogy az isteni irgalom felkínálja Isten bűnbocsátó szeretetét, megmutatja üdvözítő nagyságát, amelyet az embernek el kell fogadnia. „Isten irgalmassága időt ad az embernek, azért hogy megtérjen, bűnbánatot tartson, hogy eljusson az örök életre” – hangsúlyozta az irodaigazgató.

A lelkigyakorlaton az irgalmasság testi cselekedeteit is végigvették, a katekéta, a lelkipásztori munkatárs szeméből, gyakorlati útmutatást adva, hogyan tudják megvalósítani azokat mindennapi munkájukban. Az előadások áttekintést adtak arról, hogyan függ össze a lelkipásztorkodás az irgalmasság lelki cselekedeteivel. „Mert Isten mindenben, a lelkünkben is nagy irgalmasságot gyakorol” – emelte ki az előadó.

A lelkigyakorlat résztvevői megerősödhettek abban, hogy az irgalmasság cselekedeteit mindennapi életükben, elsősorban szűk környezetükben, családjukban gyakorolni tudják. „Sok minden a családból forrásozik, fontos, hogy a velünk együtt élők megérezzék általunk Isten irgalmasságát. Így vihetjük hitelesen együtt tovább a jó hírt oda, ahová az Isten küld bennünket. Sosem lehet ezt tökéletesen megvalósítani, a család körében vagy az Istentől kapott hivatásban, mégis mindennap igényünk van rá. Arra is, hogy megkapjuk Isten irgalmas szeretetét, és arra is, hogy továbbadjuk azt az emberek felé – mondta el a lelkigyakorlaton Ugrits Tamás.

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria