Jézus gyógyító ereje tovább él – A betegek világnapja az Országos Onkológiai Intézet kápolnájában

Hazai – 2018. február 11., vasárnap | 20:32

Az Országos Onkológiai Intézet Irgalmas Jézus-kápolnájában február 11-én, Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján, a betegek világnapján Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét. A szentmise keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartáson koncelebrált több paptestvér, köztük Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője.

A szentmisén részt vett többek közt Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is. Erdő Péter bíboros, prímás homíliájában az aznapi evangéliumi részletből kiindulva beszélt a betegek világnapjának jelentőségéről.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A betegek világnapja van, a lourdes-i Szűz Mária jelenésének évfordulója. Szűz Máriát úgy is tiszteljük, mint a betegek gyógyítóját. Maga Jézus híres volt arról, hogy betegeket gyógyított. Az ő segítségét kérjük a mai szentmisében, hiszen – mint Ferenc pápa a betegek idei világnapjára kiadott üzenetében  (7. pont) hangsúlyozza – az Egyház jól tudja, „hogy különleges kegyelemre van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen evangéliumi szolgálatának a betegekről való gondoskodásban”.

A leprás megtisztításának a csodájáról hallottunk a mai evangéliumban. Hallottuk előtte az ószövetségi olvasmányt, hogy ki kellett zárni a leprást az emberek közül, ki kellett zárni a leprást az Isten népének közösségéből is. A fertőző és a vallásilag tisztátalan tabu között nem volt világos a különbség az ősi időkben. És persze, hogy fájt annak, akit egyszer kirekesztettek a közösségből, aki egyszer a betegsége miatt nem érintkezhetett többet az emberek világával. Persze, hogy meg kellett szaggatnia ruháját a gyász jeleként is. De Jézusról azt olvassuk itt, hogy odament hozzá a leprás és leborult előtte. Hogy merészkedhetett volna oda, ha Jézus nem engedi magához? Hát tiltotta a törvény, hogy az emberek közelébe menjen! Csöngetnie kellett és messziről kiabálnia, hogy „tisztátalan”. De nemcsak a leprás az, aki Jézus engedélyével, vagy anélkül, megszegi a törvényt. Megszegi a mózesi törvényt maga Jézus is, amikor megérinti a leprásnak a sebét, vagy magának a leprásnak a testét, hiszen tisztátalannak számít az, nem volna szabad senkinek megérintenie. Ez az érintés visszafogadja az embert a közösségbe, és visszafogadja őt egyúttal a megtisztulás révén a választott nép körébe is. A papoknak majd csak igazolniuk kell ezt, ha megmutatja magát nekik.

De hogyan is szünteti meg Jézus ezt az elkülönülést? Azt mondja talán, hogy minden különbség nélkül keveredjenek az egészséges emberek a fertőző betegekkel? Talán nem ért egyet az ószövetségi törvény előírásával, amely a többiek védelmében különítette el a fertőző betegeket? Azt olvassuk itt, hogy Jézusnak megesett a szíve a lepráson. Megesett a szíve, más szövegváltozatok szerint „felháborodott”, nem azért, mert a leprás közel ment hozzá, hanem azokon az állapotokon úgymond, amelyek szegényt kirekesztik az emberek közösségéből. No, akárhogy is legyen a szó pontos jelentése, érzi Jézus ennek a kitaszítottságnak a fájdalmát, és meg akarja szüntetni. De nem úgy, hogy a beteget visszaküldi az egészségesek társadalmába, nem úgy, hogy azt, akit a régi törvény és az egészséges önvédelem elkülönített a többiektől, azt abban a maga fertőző és közveszélyes állapotában küldené vissza az egészséges emberek romlására a közösségbe, nem hamis érzelgősséggel rombolja le a népnek az egészségét és életét, hanem mit tesz? Megesik a szíve azon, akitől elkülönülnek az emberek, visszaveszi őt úgy a közösségbe, hogy meggyógyítja. Úgy, hogy megszünteti azt, ami miatt ő a többiek számára veszélyes. És ezzel olyat tesz, ami a számunkra mindig újra meg újra aktuális, amire mindig tanít bennünket.

Tanít már csak azért is, mert a leprás megtisztítása valahogyan kép a számunkra. Képe a bűnös visszafogadásának. Képe annak, ahogyan ő meg tudja bocsátani még a bűnöket is. De ugyanakkor megmutatja azt, hogy a társadalomból kiszorult, a közveszélyesnek tekintett, a valami miatt kívülálló emberrel mi is az elgondolása. Nem az, hogy minden „kívült” és „belült” megszüntessen itt, ezen a világon. Nem az, hogy a fontos és indokolt különbségtételt egyszerűen eltagadja, hogy a valódi problémákat elkendőzve összekeverjen egymással mindent, hanem, hogy gyógyítva ezeket a problémákat, teremtse meg az egységet. Így kell nekünk is ránézni azokra az embertársainkra, akikről azt mondjuk, hogy kiszorultak, vagy hogy kívül állnak, vagy veszélyesek a többiekre is. Nagy kihívás ez, főleg azért, mert van bennünk türelmetlenség, mert van bennünk előítélet, mert sokszor nem tud úgy megesni a szívünk másokon, ahogyan Jézus szíve megesett az evangélium szerint a lepráson. Meg aztán van még egy kis különbség: mintha mi nem tudnánk olyan könnyen meggyógyítani azt, aki gyógyításra szorul. De biztos, hogy nem tudjuk meggyógyítani? Jézus azzal küldi el a tanítványait hirdetni az örömhírt, hogy „gyógyítsátok a betegeket”. Talán még az is szerepel, hogy: „Tisztítsátok meg a leprásokat!” És valóban az első apostoloknak az életéből fennmaradtak számunkra ezeknek a gyógyításoknak az emlékei. Biztos, hogy nem vagyunk mindenhatók, de a hit erejében nagyon sok minden megváltoztatható. Jézus gyógyító ereje tovább él az Egyházban!

Kérjük őt a mai szentmisében, hogy érezzük mi is ezt az erőt, hogy lehessünk mi is ennek az eszközei és így járuljunk mi is hozzá ahhoz, hogy beteg testvéreink a testi gyógyulás útjára lépjenek, főként pedig, hogy betegségük révén is Istenhez forduljanak. Adja Isten, hogy így találkozzunk majd mindnyájan, immár minden különbség nélkül, az örök boldogság közösségében! Ámen.

* * *

A szentmise keretében sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására.

1858. február 11-én Lourdes-ban a tizennégy éves, hosszú ideje beteges Soubirous Bernadettnek megjelent a Szűzanya. A szegény sorsú francia lányt égi édesanyánk közvetítőnek szánta és arra kérte, továbbítsa üzeneteit. Mindezzel a Boldogságos Szűz a betegek és a szenvedők iránti különleges szeretetét akarta megmutatni.

Lourdes-ban a jelenések helyén ma már hatalmas templom áll, amelyhez évente közel félmillióan zarándokolnak. Az itt történt, természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma több ezerre tehető, ezek közül hetvenet ismert el hivatalosan az Egyház.

II. János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11-e a betegek világnapja legyen.

A mise végén Erdő Péter áldásával csatlakozott Ferenc pápához, aki az idei betegek világnapjára szóló üzenete végén azt írta: „Szívből adom apostoli áldásomat a betegekre, az egészségügyi dolgozókra és az önkéntesekre is.”

A szertartást követően Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője megköszönte a bíboros buzdító szavait, és Isten áldását kívánta további szolgálatára

Az irgalmas Jézus tiszteletére felszentelt kápolnát 1942-ben építtette a Postás Alapítvány. Az 1944-es átadás után 1950-ig működhetett rendeltetésszerűen, kényszerű bezárását követően hosszú ideig raktárként használták. 1989-ben a betegek kezdeményezték eredeti célja szerinti újranyitását. 2000-ben kezdődtek meg a renoválási munkálatok. A felújított kápolnát 2005 februárjában szentelte fel Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

A Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget, melynek központja az Országos Onkológiai Intézetben működik, 2004 márciusában alapította Erdő Péter azzal a céllal, hogy összehangolja a budapesti plébániák kórházi lelkipásztori szolgálatait.

Fotó: Thaler Tamás

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria