Jézus lelkületéről szólt a novemberi püspöki katekézis Pécsett

Hazai – 2018. november 14., szerda | 13:55

November 8-án az esti szentmise után Jézus lelkületéről mondott tanítást Udvardy György püspök a pécsi Dóm Kőtárban.

Novemberi katekézisében Udvardy György pécsi megyéspüspök arról elmélkedett, hogy a hegyi beszéd tanítása alapján milyennek ismerjük meg Jézus lelkületét.

A főpásztor a hegyi beszéd azon gondolatait emelte ki, amelyek Jézus lelkületét segítenek felismerni: a törvényről mondott tanítása nagyon érthetővé teszi, hogyan tekint önmagára. Mint törvényhozó jelenik meg, aki az Újszövetség, Isten országának törvényét fogalmazza meg: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat, nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem teljessé tenni” (Mt 5,17). Jézus új törvényről, Isten uralmának megvalósulásáról beszél – emelte ki a püspök.

Máriáról azt olvassuk az evangéliumban, hogy „boldog az, aki hallgatja és befogadja az Úr igéjét” – emlékeztetett Udvardy György. – Vagyis önmagában az a tény, hogy mi Isten országáról hallunk, Isten országának az új törvényeit hallgatjuk és befogadjuk, boldogságot jelent. Nemcsak a boldogságok meghirdetése az, ami a boldogságot kijelöli, hanem az is, hogy ennek az országnak a törvényeit hallgatjuk.

Jézus az új ország törvényéről beszél. Ezek a törvények életre vezetnek, a teljes életre, és Krisztus lelkületével érthetőek – hangzott el a püspöki katekézisben.

Udvardy György novemberi elmélkedése meghallgatható ITT.

*

December 20-án Jézus Krisztus uralma: a boldogságok címmel folytatódik a püspöki katekézissorozat Pécsett, a Dóm Kőtárban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria